Lakossági fórum a mátészalkai kórházban

Lakossági fórum a mátészalkai kórházban
Több osztályt ideiglenesen új helyre költöztettek a mátészalkai kórházban, ahol közel kétmilliárd forintos támogatásból korszerűsítik az intézményt. Azt ígérik, az év végére modern, 21. századi követelményeknek megfelelő épületkomplexum fogadja majd a betegeket.

Lakossági fórum keretei között tájékoztatták a Mátészalkán élőket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház mátészalkai telephelyén történő átcsoportosításról. Új helyre kerültek a járó- és fekvőbeteg osztályok a Struktúraváltás a Szatmár-Beregi Kórházak telephelyein című pályázat kivitelezési munkálatai miatt.

[video]

– Ez a kórház attól, hogy állami fenntartású, még a miénk – mondta Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere. – Teljes szívünkkel úgy gondoljuk, nagyon sokan ebben a városban, hogy a kórház megmaradásának és szakmai fejlődésének – húszéves távlatról beszélünk igazából – ez a kulcsa, ez a projekt. Majdnem kétmilliárd forint kerül felhasználásra, és egy nagyon korszerű, modern, már a XXI. századi követelményeknek megfelelő épületkomplexum lesz majd az, amit a betegek birtokba vehetnek.

MINDEN MEGÚJUL

A közel kétmilliárd forintos, 100 százalékos intenzitású pályázat kivitelezése tavaly tavasszal kezdődött, és két ütemben valósul meg, mely során építésre, eszközbeszerzésre és informatikai fejlesztésekre kerül sor. Az első ütemben a mátészalkai központi tömbben található 4 műtőblokkot, és a fehérgyarmati telephelyen található Intenzív Terápiás Osztályt átépítették, illetve 105 asztali számítógépet vásároltak. Jelenleg az orvosi gép-műszerek, bútorok, mobiliák beszerzése, valamint a felújítási munkálatok vannak folyamatban, ezért is volt szükség az osztályok átköltöztetésére.

– A 100 ágyas pavilon, ahol a 85 ágyas belgyógyászati osztályunk működött, illetve a főépület, ahol a szülészet-nőgyógyászati osztály, a reumatológiai osztály, a gyerekgyógyászati ellátás, a belgyógyászati szakrendelések működtek – ezeket egy ütemben kell, hogy átadjuk a kivitelezőnek, február hónap folyamán – mondta dr. Szondi Zita főigazgató-helyettes. – Emiatt hetek óta az egész kórház azon dolgozik, hogy ezek a betegellátó egységek megtalálják az új helyüket, és a kivitelezés ideje alatt is megfelelő működést tudjunk biztosítani, tehát a betegellátás zavartalanul működjön.

A munkálatok idén ősszel befejeződnek a mátészalkai kórházban, a vezetőség a betegek türelmét kéri erre az időszakra.

Kanócz Rita