Közszolgálati Tisztviselők Napja – Átadták az elismeréseket a 2022-es díjazottaknak

Átadták a „Kiváló Köztisztviselői Munkáért” járó „Májerszky Béla”-díjat, amit idén Liskány Andrásné, az Adóosztály vezető-helyettese és a Vagyoni Csoport vezetője vehette át. A köztisztviselők napi ünnepségen elismerő oklevelet kapott File János és Muri Lászlóné, valamint elismerték az évtizedek óta szolgálatot teljesítők munkáját is. A Kiváló Szakszervezeti Tag kitüntetést Legeza Zoltánné vette át a pénteki ünnepségen.

A Váci Mihály Kulturális Központban tartották az önkormányzat közszolgálati tisztviselők napi ünnepségét péntek délelőtt. Az elmúlt időszakban nem voltak olyan feltételek, amelyek gátolták volna a munkavégzést, így nem kell korlátok közé szorítani az ünneplést sem – mondta megnyitóbeszédében dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző. Ezután a városvezetés nevében dr. Ulrich Attila köszöntötte a résztvevőket.

Fontos munkát végeznek

Amikor a beszédekre készülök, mindig elgondolkodom azon az eseményen, amelyről majd beszélni kell. Szakmámból kifolyólag is, nemcsak hitelesnek szeretek látszani, hanem hiteles is szeretek lenni, így amit a következőkben mondani fogok, az teljesen a szívemből és a lelkemből jön. Mikor azt mondom, hogy az Önök munkája nagyon fontos a város számára, akkor itt lehetne is egy nagy pontot tenni, mert ténylegesen az. Önök – ismerve a statisztikákat – óriási ügymenettel dolgoznak, ez egy nagy város, rengeteg problémával bármilyen területen. Nem könnyű az Önök munkája, mert emberekkel dolgoznak. Mivel én világ életemben emberek között voltam és emberekkel dolgoztam, ezért nagyon jól tudom, hogy ehhez sok türelem, kitartás kell, mert egyrészt köti az Önök kezét a sok jogszabály, a törvények, miközben az embereknek van egy másfajta érdekük. Ezt a kettőt sokszor összehozni talán nem is lehet” – mondta az alpolgármester ünnepi beszédében.

Szorgalmas hivatalnokok

Ezek az ünnepek adnak erőt a mindennapokhoz, köszöntőbeszédében minden kitüntetettnek gratulált a város címzetes főjegyzője, dr. Szemán Sándor.

A hivatalnokok többsége, én úgy látom, hogy nagyon szerény és visszafogott ember, végzi csendben a maga munkáját. Aztán egyszer csak eljön a pillanat, amikor kiderül, hogy ő kitüntetést kapott, amit kétféleképpen kaphat: vagy azért, mert a kitűnő, kimagasló teljesítménye alapján megkap valamilyen díjat vagy pedig azért – és ez önmagában érdem –, mert hosszú és kerek évek óta alkotja ezt a csapatot, tagja ennek a csapatnak” – tette hozzá dr. Szemán Sándor.

Ez mindig egy fontos esemény az érintettek életében, ilyen volt ez a pénteki ünnepség is sokak esetében.

Díjazottak 2022-ben

A hagyományok szerint első körben a hivatali munkáért járó kitüntetéseket adták át, majd pedig a szakszervezeti munkáért járó okleveleket vehették át. Elsőként a „Kiváló Köztisztviselői Munkáért” járó „Májerszky Béla”-díjat adták át, ezt idén Liskány Andrásné kapta, aki az Adóosztály vezető- helyettese, valamint a Vagyoni Csoport vezetője, immár négy évtizede a Polgármesteri Hivatal köztisztviselője. Méltatásában elhangzott, hogy életpályája, a munkához való viszonya, emberi tartása példa lehet valamennyi, a hivatalban dolgozó köztisztviselő számára. A közigazgatásban végzett kiemelkedő szakmai teljesítményért elismerő oklevelet kapott File János, a Vagyongazdálkodási Osztály munkatársa és Muri Lászlóné, a Szociális és Köznevelési Osztály munkatársa. A Polgármesteri Hivatalnál, valamint annak jogelődjénél eltöltött folyamatos munkaviszonyt oklevél átadásával ismerték el, jutalmazták azokat, akik 10, 15, 20, 25, 35 és 40 éves szolgálatukat teljesítették idén. A Kiváló Szakszervezeti Tag kitüntetést Legeza Zoltánné vette át a pénteki ünnepségen, ezt olyan dolgozó kaphatja, aki a közösség érdekében is jelentős munkát végez.