Közgyűlés – Visszatérhet a honvédség az egykori katonavárosba, Nyíregyházára

Megtartotta májusi közgyűlését a nyíregyházi önkormányzat. A képviselők döntöttek többek között önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítéséről, melynek eredményeként újra megjelenik a honvédség a megyeszékhelyen. Tárgyaltak újabb szociális támogatásokról, az Egészségügyi Támogató Alap Program idei működtetéséről, valamint kulturális célú pályázatok benyújtásáról is.

A közgyűlés a Honvédelmi Minisztérium kérésére zárt pályázat keretében értékesíti számukra a Kert közben található 8 ezer négyzetméteres ingatlant, ahol korábban a Benczúr Gyula Általános Iskola működött. A minisztérium célja, hogy a városban Területvédelmi és Kulturális Központot hozzon létre. Dr. Kovács Ferenc polgármester bevezetőjében hangsúlyozta, ez az előterjesztés sokkal több, mint egy ingatlan értékesítése. Abban a katonavárosban, ahol 5 laktanya volt még a rendszerváltáskor is, ahol a Magyar Honvédség tisztikarának több tagja a megyéből származott, visszatérhet a honvédség. Szabó István a Honvédelmi Minisztérium államtitkára elmondta, az elmúlt évben három megye, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg irányítására alakult meg az első önkéntes 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred debreceni központtal. Ennek a parancsnoksága kerül át Nyíregyházára együtt a megye területvédelmi zászlóaljával. A katonai feladatok mellett ellátják majd a toborzási, hadkiegészítési, felkészítési, képzési feladatokat, ugyanakkor lehetőség lesz a honvédelmi nevelésre is, sport és kulturális programokkal. A parancsnokság ide telepítéséből mind a honvédség, mind pedig a város is profitálhat. Azért Nyíregyházát választották, mert a földrajzi helyzete is kedvező, másrészt egy nagyon régi, patinás katonaváros.
A város további önkormányzati tulajdonú ingatlanokat ad el a Törzs utcán a Nyíregyházi Református Egyházközség számára óvoda létesítésére.

A két közgyűlés között történt események összefoglalóját Dr. Kovács Ferenc fontos információval egészítette ki a közgyűlés egy tavalyi döntése alapján. A Nemzeti Szabadidős- és Egészség Sportpark Program keretében 9 sportpark és 2 futókör megépítése kezdődik el júniusban a Malomkertben a Szántó-Kovács János utcán és Nyírszőlősön a Kollégium utcai közösségi parkban. A beruházások a nyár végéig befejeződnek.

Fontos a gyermekvédelem

A képviselők beszámolót hallgattak meg az önkormányzat elmúlt évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról. Ebben többek között szerepeltek a demográfiai mutatók, az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása, a személyes gondoskodást nyújtó ellátások bemutatása. Fontos szerepet kapott a bűnmegelőzési tevékenység, a civil szervezetekkel történő együttműködés, a felügyeleti szervek által gyámhatósági, gyermekvédelmi területen végzett szakmai ellenőrzések tapasztalata, továbbá a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet végzők ellenőrzésének alkalmával tett megállapítások bemutatása.
Módosították a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendeletet, melyet a Közösen a kiútért című pályázat megvalósítása indokolt. Ennek célja, hogy a város leszakadó és leszakadással veszélyeztetett területein élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja, aminek eredményeként a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei javulnak. Így a Huszár lakótelepen és a Keleti lakótelepen élők segély típusú, havi támogatásban részesülhetnek.

Pályázat háziorvosi praxisoknak

A képviselők jóváhagyták az Egészségügyi Támogató Alap Program idei működtetéséről szóló, az önkormányzat és a PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány között a támogatás közvetítésére kötendő megállapodást. Az alap célja, hogy az önkormányzattal ellátási szerződést kötött háziorvosi praxisoknak vissza nem térítendő támogatást nyújtsanak a korszerű és hatékony és minőségi ellátás biztosítására javítására. Az önkormányzat az Alap működtetésére 6 millió forintot biztosít.

Dr. Adorján Gusztáv a Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta, minden évben kiírják a támogató pályázatot, eszközbeszerzésben szeretnék segíteni az alapellátás orvosait. Ezzel tovább emelhetik a betegellátás színvonalát és megerősíthetik a praxisok biztonságát. 

Jeszenszki András az MSZP önkormányzati képviselője hangsúlyozta, a háziorvosi praxisok javarészt magánkézben működnek, ez a 2010 előtti önkormányzatok jó döntése volt. Így a háziorvosok a sajátjukként kezelik a praxisokat, fontosnak tartják a fejlesztésüket. Mivel önkormányzati feladatról van szó, elengedhetetlen a támogatásuk.

Lengyel Máté a Jobbik önkormányzati képviselője szerint kiöregedőben van a szakma, egyre kevesebb a háziorvos Magyarországon. Ezért is fontos, hogy az önkormányzat is támogassa a praxisokat.

Művészeti ösztöndíj és pályázatok

Napirendre került a város elmúlt évi környezetvédelmi környezetgazdálkodási tervében szereplő feladatok teljesítése és az idei évre vonatkozó terv jóváhagyása. Többek között folytatódnak a fasorrendezések, a parkosítások, az ivóvíz-, csapadék- és szennyvízhálózat bővítés, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási kft. hulladékgyűjtési akciói. Tovább dolgozik a Hulladék kommandó, kapcsolódnak az Autómentes naphoz és rendszeres lesz a környezetvédelmi ismeretterjesztés.

Az önkormányzat pályázatot hirdet nyíregyházi művészek részére Képzőművészeti Ösztöndíjak elnyerésére. Az ösztöndíjak célja, hogy segítse a városban élő tehetséges alkotóművészek munkáját, művészi fejlődését, továbbá kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű színvonalas művek létrehozásához. Az egy évre szóló 100 ezer forintos ösztöndíjat három alkotó nyerheti el.

A közgyűlés támogatta a Kubinyi Ágoston Program keretében a Muzeális intézmények szakmai támogatására benyújtandó pályázatot. Ennek segítségével szeretnék a Péchy-Kovács Gyűjtemény állandó kiállítását áttelepíteni a Múzeumfaluba. A Járásszékhely múzeumok szakmai támogatása című pályázat segítségével pedig a kulturális javak biztonságos tárolásához fém, fiókos textilszekrény és nyitott Salgó polcrendszer beszerzésére kerülne sor, valamint egy speciális berendezés vásárlásával az értékes festmények állagmegóvását tudnák biztosítani a megfelelő páratartalmat a kiállítótermekben.

Kapcsolódó galéria

Közgyűlés 2019-05-30