Körözési akciót tartottak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

A rendőrök huszonhat körözött személyt elfogtak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya körözési akciót szervezett 2021. június 4-én a rendőrkapitányságok, és a Készenléti Rendőrség Nyírbátori Határvadász Bevetési Osztálya munkatársainak bevonásával.

A megye egész területén átfogóan végrehajtott intézkedés célja a körözött személyek felkutatása és elfogása volt. A rendőrök kiemelt figyelmet fordítottak az emberkereskedelem lehetséges áldozataira, illetve a kizsákmányolás célú kényszermunka felderítésére. Ellenőrizték a vendéglátóhelyeket, a körözött személyek lakó- és tartózkodási helyét, az odavezető főbb közlekedési útvonalakat, és ennek eredményeképpen huszonhat elfogást és előállítást hajtottak végre.

Tizennégy fővel szemben azért volt körözés elrendelve, mert a részükre korábban kiszabott pénzbírságot nem fizették meg. Közülük hat főt az egyenruhások büntetés-végrehajtási intézetbe vittek, mert a korábban kiszabott pénzbírságokat az illetékes hatóság elzárásra változtatta át, aminek letöltését önként nem kezdték meg. A rendőrkapitányságra előállított további körözött személyek hozzátartozói az intézkedés ideje alatt az eljárás elrendelésének alapjául szolgáló pénzbírságot befizették, és arról a hatóságnak igazolást mutattak be, így szabadon távozhattak. Hat fővel szemben bűncselekmény elkövetése miatt volt elfogatóparancs érvényben. A rendőrök hat eltűntként körözött, szökésben lévő fiatalkorút is intézkedés alá vontak, akiket előállításuk és meghallgatásuk után az illetékes gyermekvédelmi intézmény dolgozóinak átadtak.

 

Forrás: police.hu