Komolyzenei élmény streaming szárnyakon

Zenebarátok körében hagyománynak számít hangversennyel zárni az évet és azzal köszönteni az újat. Hiába reménykedtünk abban, hogy talán 2021 januárja már mentes lesz minden korlátozástól, az előadóművész és közönsége közvetlen találkozására úgy látszik, még várni kell. És addig? Sorra maradnak el a várva várt koncertek? Erről szó sincs. A Nemzeti Filharmonikusok meghirdetett hangversenyei az adott időpontban, módosított műsorral meghallgathatók lesznek a MÜPA oldalán. S hogy az élmény még inkább hasonlítson az élő előadásra, ezek a zenés estek nem felvételről fognak menni, hanem live streaming közvetítéssel a BBNH-ból.

A farsangidény kezdetét egy igazán szórakoztató, kikapcsolódást nyújtó koncerttel kívánta megünnepelni a Filharmonikus Zenekar január 8-án. A dátum marad, az előre meghirdetett programban azonban lesz változás. Az élő közvetítés során elhangzik Claude Gervais reneszánsz zeneszerző: Old Frenc Dances című sanzongyűjteménye, amit eredetileg négy fúvós hangszerre írt Gervais. Hallható lesz a brit zeneszerző, E. Elgar egy kompozíciója, ahol a vonószenekar kerül reflektorfénybe. A viszonylag ritkán játszott Szerenád vonószenekarra igazi zenei csemegét ígér, akárcsak E. Grieg Holberg-szvit vonószenekarra című műve. A sort két Mozart divertimento streamelés követi. A korabeli salzburgi hallgatóság is nagyon szerette a mester nagyobb szabású kamaraműveit, köztük a B-dúr- és Esz-dúr divertimentót. Bizonyára sokán tudják, hogy Mozart maga is gyakran föllépett hegedűművészként. 1777 októberében pont a B-dúr divertimento (K. 287/271H) előadása után ezt írta Münchenből: "Úgy játszottam, mintha én volnék egész Európa legnagyobb hegedűse." Január 8-án Salzburg egykori kedvence helyett kiváló magyar művészek előadásában gyönyörködhetünk.

A január 14-ére meghirdetett hangverseny helyett a kórus kamarakoncertjének előadását hallhatjuk. A közvetlen hangulatot és élményt ebben az esetben is az élő streamelés adja az alábbi programmal: Heinrich Schütz: An den Wassern zu Babel, Andreas Hammerschimdt: Ach Jesus stirbt és Johann Michael Bach: Nun hab ich überwunden. A második egységben két Franz Schubert zongoradarab hangzik el, majd Szergej Rachmaninov: Vesperás című művéből lesznek részletek. Az estet Horváth Márton Levente: O salutaris hostia, Csemiczky Miklós: Pater noster, Orbán György: 90. genfi zsoltár  /zongora/ és 150. genfi zsoltár  /zongora/ darabjai zárják. Közreműködik Bizják Dóra zongoraművész.

A Nemzeti Filharmonikusoknak fontos a közönsége, ezért ebben az átmeneti időszakban is mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen nélkülöznünk a zenei élményt.

 

Forrás: Nemzeti Filharmonikusok