Kitüntető díjakat adtak át a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mérnöki Kamara taggyűlésén

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mérnöki Kamara Elnöksége év elején fogadta el a Kitüntetési szabályzatát. A szabályzat értelmében két díjat alapított.

A „DR. KEREKES IMRE-DÍJ” melyet a megyei kamara alapító elnökéről és tiszteletére alapított. A díjat azok kaphatják, akik a megyei mérnöki kamara elismertetése, eredményes működése érdekében tartósan kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki, személyes példamutatásával a társadalom és a kamara tagjai között közmegbecsülésre tettek szert.

A díjat Balogh Géza nyíregyházi szobrászművész testesítette meg. Az első díjat Képes Gábor építőmérnök vehette át. Kezdetektől tagja a kamarának. Hat évig a Történeti Bizottság megyei referense. 1997 -ben megalakított közlekedési szakcsoport elnökségi tagja volt. Az emlékek őre és gondozója. Részt vett a teljesség igénye nélkül Zielinski Szilárd születésének 125. évfordulója alkalmából emléktábla, majd 2006 -ban Mátészalkán Zielinski Szilárd mellszobrának avatásában, 2004-ben Nagykállóban Kain Albert mérnök emlékére emléktábla elhelyezésében. Több könyv és emlékirat szerzője, társszerzője.

A Kamara elismerő oklevelet alapított a „SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG VÁRMEGYE MÉRNÖKE ELISMERŐ OKLEVÉL” névvel. Elismerésben az részesülhet, aki a megyében folytatott kiemelkedő építőipari mérnöki teljesítményt végzett. Hosszú időn keresztül kiemelkedő mérnöki tevékenységével hozzájárult a megye fejlődéséhez. Alkotó munkájával, személyes példamutatásával a társadalom műszaki fejlődésében közmegbecsülésre tett szert.

Az elismerő oklevelet Pethő Sándor okleveles mérnök vehette át. 1962 -től a Felső Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság III: sz. Szakaszmérnökségen Mátészalkán kezdte meg munkásságát, ahol több munkakörben egészen 2001 -ig nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Aktív nyugdíjasként jelenleg is mérnöki szolgáltatásokat nyújt. Hosszan tartó, kiemelkedő szakmai tevékenységével hozzájárult a mérnöki szakma öregbítéséhez.

A Taggyűlésen Bezzeg János elnök adta át a díjakat. Tájékoztatta a tagságot, hogy Hlatky Attila kamarai tagunk Kardos Andor - díjban részesült, mely ünnepélyes keretek között június 2-án kerül átadásra Budapesten az Építők Napján. A díjat a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata alapította, hogy az építési szakterületen tevékenykedő kollégákat elismerjék.

Hlatky Attila építő-, és közgazdasági szakokleveles mérnökként a szakmai oktatás, műszaki tervezés és ingatlan-vagyon-kezelés-hasznosítás (és műszaki fenntartás-lebonyolítás) területén dolgozott, különböző vezetői funkciókban. Munkája során természetes követelménnyé vált a kezdeményezőkészség, precizitás és a határozott, következetes cselekvés. Ezt próbálta az emberi kapcsolatokban is érvényesíteni. Ezért elmondható, hogy kiegyensúlyozott szakmai és hivatali kapcsolat-rendszerrel rendelkezik. Alapítója tagja a Mérnöki Kamarának, 2016-tól megyei szervezet Felügyelő Bizottságának aktív tagja.

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Mérnöki Kamara