A Könyvtárosok Világnapja küldetése felhívni a figyelmet a könyvtárakra és könyvtárosokra, mint értékközvetítőkre. Hagyományosan ünnepelnek megyénkben is április 14. környékén. A 2009-ben alapított két díjat – a Csendes János Életműdíjat és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Könyvtári Kultúrájáért díjat – a 7 tagú kuratórium idén Márföldi Istvánnak, a MZSK volt Médiatár vezetőjének, a következőt Jurkinya Krisztina Danuta, pusztadobosi könyvtárosnak adományozta.
Az információk és az olvasók között közvetíti az értékeket a könyvtáros, így volt ez az ókortól kezdve. Fontos, hogy a könyvtárosok jártasak legyenek a világ dolgaiban, a tudománytól a könyvtári információs technológiákig. A folyamatos tanulás híve a Csendes János Életműdíjjal kitüntetett Márföldi István, aki a Móricz Zsigmond Könyvtár Médiatárának vezetője volt. A könyvtári marketing csoport alapítója, a közösségi oldalak üzemeltetője, a greenbox stúdió megalkotója. A televíziózás aranykorában a Nyíregyházi Televízió műszaki vezetője, majd igazgatója.
„Én körülbelül 55 éves voltam, amikor újra beültem az iskolapadba főiskolai oktatóként, és szereztem egy diplomát digitális archívum fejlesztőként. Azt gondolom, hogy annak köszönhetően részt vettem 2018-ban egy olyan programban, amikor kitaláltuk a könyvtárak jövőjét, elvileg 15–20 évre, bár én azt mondom, hogy elég az 5 évre is. Azon belül foglalkoztam az oktatást támogató tartalomszolgáltatással, ami szerintem új irány lenne a könyvtárak számára. Nyilván ez egy online dolog, de ennek a végterméke az, hogy a könyvtárak rendelkeznek olyan eredeti forrásokkal, melyeket érdekessé kell tenni a fiatalok számára. Ha a tanárok megmutatják a gyerekeknek, akkor bejönnek ők is a könyvtárba”
– fogalmazott Márföldi István, a Móricz Zsigmond Könyvtár volt Médiatár vezetője. Országos figyelmet kapott találmánya, az a térképes barangolás, mely az irodalmat összekapcsolja a játékkal, a földrajzzal és a történelemmel. Márföldi István többek szerint a kollegák kedvence. A következő díjazott pedig csaknem valamennyi pusztadobosi lakóé, hiszen a településen – kis túlzással – a könyvtár a világ közepe. 9 ezer dokumentum található a 75 négyzetméteres intézményben, 1500 lakos számára. Még mindig szívesen olvassák a romantikus és életrajzi regényeket. A gyerekek körében a hangos és zenélős kiadványok kedveltek a divatos ifjúsági művek mellett.
„Ez a könyvtár – a községi könyvtár – az iskola épületében van, ez is egy nagyon szerencsés eset, hogy a gyerekek mindennaposak a könyvtárban. Bejönnek játszani, beszélgetni, de az ölelés az elmaradhatatlan. A programokat rendszeresen szervezzük, helyben vannak, könnyű egyeztetni. Sok programmal várjuk őket – kézműves foglalkozás, író-olvasó találkozó, papírszínházas foglalkozások, irodalmi séták –, és nagy a látogatottság”
– tájékoztatott Jurkinya Krisztina Danuta, pusztadobosi könyvtáros. 2011 óta ünnepeljük hazánkban a könyvtárosokat a világnapon, melynek kezdeményezője és elindítója az Amerikai, sőt a Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége volt. 2009-től adományozzák megyei munkatársaiknak a két díjat a Móricz Zsigmond Könyvtárban, melyet a felterjesztés után egy 7 tagú kuratórium ítél oda. Szakmai programot is kínáltak a kollégáknak ezen az ünnepi hétfő délelőttön.
„Idén a Trendek és kihívások a könyvtárszakmában címmel hirdettük meg ezt a szakmai napot. A debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárból, valamint a szolnoki, vármegyei hatókörű városi könyvtárból hívtunk meg kollégákat, hogy osszák meg velünk tapasztalataikat. Az előbbi a diafilmkölcsönzéssel kapcsolatosan, az utóbbi pedig a társasjáték-kölcsönzéssel kapcsolatban. Mi magunk is májustól szeretnénk bevezetni az új szolgáltatásokat. Azt látjuk, hogy a diafilmnézés újra trend lett, erre van igény. Illetve egy kitűnő családi program lehet a társasjátékozással együtt”
– tájékoztatott Tomasovszki Anita, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Sz-Sz-B Megyei Szervezetének elnöke. A következő hétfőn nyílik az 51. Gyermekkönyvhónap a Móricz Zsigmond Könyvtárban. Kedvenc íróikkal találkozhatnak a május végéig tartó program során a gyerekek, de lesz bábszínház, illetve a Mesélő Móricz című rajzpályázat eredményhirdetésére is sor kerül.