Kis híján megölte a volt férjet
Fotó: Illusztráció

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettében és súlyos testi sértés bűntett kísérletében mondta ki bűnösnek és ítélte három év hat hónap börtönbüntetésre, valamint négy év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre a Nyíregyházi Törvényszék a 2023. március 21-én megtartott előkészítő ülésen azt a vádlottat, aki 2022 nyarán bántalmazta élettársát, illetve annak volt férjét.

 

Az ítélet tényállása szerint A.B. vádlott a munkája miatt csak hétvégente járt haza élettársával közös otthonukba, mely alkalmakkor rendszeresen nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott. Egy ilyen alkalommal, 2022 nyarán is lerészegedett, agresszív magatartást tanúsított, így az élettársa a két kiskorú gyermekével felkereste volt férjét, hogy nála tölthessék az éjszakát.

Hajnalban, miközben a sértettek aludtak, a vádlott bement a lakásba, ahol a sértett volt férjét ököllel, kitartóan bántalmazta, ennek következtében a férfi három bordája eltörött, mely kiterjedt léggyülemet okozott, valamint légmellet is; az életveszélyes állapotot csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően sikerült elhárítani.

Mikor a vádlott élettársa megpróbált volt férje segítségére sietni, a vádlott őt is több alkalommal megütötte, illetve megszorította a nyakát, majd felszólította, hogy menjen a gyerekekkel együtt vele haza. A sértett ennek eleget tett, ám a vádlott még a hazafelé vezető úton is többször bántalmazta párját, illetve megöléssel fenyegette őt.

A bántalmazás jellegére és a testtájékra tekintettel a nyolc napon túl gyógyuló sérülés elmaradása csak a véletlenen, és a sértett védekezésén múlott.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért fellebbezett, míg a vádlott és védője tudomásul vették a döntést.

 

Forrás: Nyíregyházi Törvényszék