Királyok, hősök, csaták – Folytatódott az 1100 éve Európában, 20 éve az unióban programsorozat a Kállay Gyűjteményben
Fotó: Szarka Lajos

Az 1100 éve Európában, 20 éve az unióban országos programsorozat egyik kiemelt nyíregyházi állomása a Kállay Gyűjtemény volt, ahol csütörtökön a Szépművészeti Múzeum Királyok, hősök, csaták – 1100 év Európában című programelemével tette érdekessé a napot, minden korosztály számára. Délelőtt múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várták a gyermekeket, délután pedig egy interaktív történelmi előadással a felnőtteket.

 

Az 1100 éve Európában, 20 éve az unióban országos programsorozat egyik kiemelt nyíregyházi állomása a Kállay Gyűjtemény volt, ahol a Magyar Menyasszony tablókiállítás zárónapján, csütörtökön a Szépművészeti Múzeum Királyok, hősök, csaták – 1100 év Európában című programelemével tette érdekessé a napot, minden korosztály számára. Az esemény célja az volt, hogy a magyar történeti festészet meghatározó festményeinek megismertetésével mutassa be közös európai és magyar történelmünk sorsfordító állomásait. A délelőtt során múzeumpedagógia foglalkozásokat tartottak, melyre számtalan intézményből érkeztek csoportok.

Élménypedagógia és művészet – Történelmi tematikájú képeslapkészítés

– Fontosnak tartottuk részt venni ezen a programon, mivel az élménypedagógiai módszerek alkalmazása nemcsak tanóráinkba illeszthető be, hanem az intézmény pedagógiai programjában is kiemelt szerepet játszik. A gyerekek különösen élvezik az ilyen típusú módszerek használatát, ezért is döntöttünk úgy, hogy részt veszünk ezen a kulturális foglalkozáson. A történelmi olvasmányok már jelen vannak az olvasókönyvekben, így fontosnak tartjuk, hogy a diákok mélyebb ismereteket szerezzenek. A kézműves foglalkozások pedig segítenek abban, hogy ezek az élmények maradandóak legyenek – hangsúlyozta a délelőtt során Natkóné Vojtó Laura, a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola pedagógusa.

A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 3. b osztályos tanulói 3 dimenziós képeslapot készítettek, melyeket történelmi tematikájú festmények inspiráltak. Noha nagyon fiatal korcsoportról volt szó, minden percét élvezték a foglalkozásnak.

– Az iskolában is van rajzóra és szeretjük, amikor Laura nénivel nagyon fontos dolgokat csinálunk, amit anyáéknak vagy a családnak oda tudunk adni – mesélte izgatottan Mondok Petra, 3.b osztályos tanuló.

A múzeumpedagógia alapvetően is kiemelten fontos a Kállay Gyűjteményben, ahogy pedig azt Dohanics László, a gyűjtemény vezetője elmondta, nagy öröm volt számukra, hogy ilyen különleges programnak adhattak otthont.

– Tulajdonképpen a Szépművészeti Múzeumból hozták el a sorsfordító történelmi eseményeket ábrázoló festményeket. Itt láthatóak többek között Benczúr Gyula és Székely Bertalan alkotásai. Ezeknek a műveknek a másolatai szolgálnak alapul a képeslapokhoz, amelyeket a gyerekek elkészíthetnek, így maradandó emléket vihetnek haza – részletezte Dohanics László, a Kállay Gyűjtemény vezetője.

Királyok, hősök, csaták: művészettörténeti előadás interaktív elemekkel

A délután a Királyok, hősök, csaták – 1100 év Európában művészettörténeti interaktív előadással folytatódott, melynek keretében Molnár Brigitta Blanka művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum múzeumpedagógusa vezette be az érdeklődőket a történelem rejtelmeibe.

– Szerettük volna, ha a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria lenyűgöző képzőművészeti gyűjteménye szélesebb körben is ismertté válik. Ez a program remek alkalmat kínált arra, hogy művészettörténeti előadások keretében bemutassuk a közönségnek ezeket a festményeket és szobrokat. Nyíregyházán az előadásomban a 19. századi historizáló történelmi festményekre összpontosítok, de néhány kortárs alkotást is belecsempésztem a prezentációmba – mondta el Molnár Brigitta Blanka művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria múzeumpedagógusa.

Az elsősorban felnőtteknek szóló előadás a magyar festészet remekművein keresztül mutatta be az elmúlt több mint ezer év kiemelkedő, az európai történelmet is meghatározó eseményeinek művészeti reprezentációját: a magyar állam alapításától kezdődően a Hunyadiak dicsőségét, Zrínyi Miklós hőstettét, Buda visszafoglalását; uralkodóinkat, államférfiainkat és azokat a helyszíneket, fordulópontokat, amelyek napjainkig is kiemelkedő jelentőséggel bírnak nemzetünk számára.

Kapcsolódó galéria

Királyok hősök csaták a Kállayban