Bringa Piknik – A hatodik tokaji túra ismét a Kossuth térről rajtol
Fotó: Szarka Lajos

Idén tavasszal sem maradnak tokaji túra nélkül a kerékpárosok. A hatodik Bringa Piknik időpontja május 20-a, a fókuszban most is a jó hangulat, a vidám társaság, a sport fontossága, az egészség megőrzése és a jótékonykodás áll. A hétfő délelőtti sajtótájékoztatón elhangzott, a mezőny ezúttal is Nyíregyházáról, a Kossuth térről rajtol, 9 óra 50 perckor, ezzel is tisztelegve Tokaj előtt, hiszen a város idén 950 éves.

 

2018-ban indult az első Bringa Piknik közel ezer résztvevővel Nyíregyházáról Tokaj felé. A nyírteleki és a rakamazi piknikpontnál több százan csatlakoztak, a közel 35 kilométeres út végén pedig ellepték a kerékpárosok a tokaji Fesztiválkatlant. Az elmúlt években a vármegyehatáron túlról, Budapestről, sőt Japánból is volt résztvevő az ingyenes túrán. A hétfő délelőtti sajtótájékoztatón dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere kiemelte, a szabolcsi vármegyeszékhelyet Tokajjal összekötő kerékpárút addig hiányzó 21 és fél kilométer hosszú szakasza 2017 nyarára készült el, a városban több mint 70 kilométer hosszú kerékpárút van, és több alkalommal elnyerte a kerékpárosbarát település címet is, akárcsak az idei évben.

– Nyíregyházán három nagy rendezvényünk van, ami a biciklizéshez kapcsolódik, viszont a Bringa Piknik már térségi, hiszen nemcsak Nyíregyházán, hanem Tokajban, Rakamazon, Nyírtelken és most már Tiszanagyfalun is nagy eseménynek számít. Tiszanagyfalu új helyszínként csatlakozott frissítőpontként. Ez egy igazi közösségi program, én nagyon örültem, amikor az előző évben legalább 1500-an indultunk el és annak még jobban, hogy több generáció eljött, például volt olyan család, akiknél három generáció képviselte magát. Természetesen nem mindenki jön el Tokajig, vagy visszafelé, de ez akkor is egy olyan esemény, amire a nyíregyháziak már készülnek – emelte ki dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

A rajt ezúttal is Nyíregyházán, a Kossuth téren lesz, ahonnan május 20-án 9:50-kor indul a mezőny. Ezzel a különleges időponttal is tisztelegve Tokaj előtt, hiszen a város idén 950 éves. Az indulás előtt többek között a népszerű és ingyenes BikeSafe regisztrációra lesz lehetőség, valamint a hagyományokhoz hűen közösségi oldal játékának nyereményét, a kerékpárt is itt veheti át a nyertes.

– Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a szervezők gondoltak ránk, és a 9 óra 50 perces rajttal tisztelegnek az előtt, hogy 950 éves Tokaj városa. Nagyon örülök annak, hogy így jubilál ez a rendezvény, és remélem, hogy ez még érdekesebbé fogja tenni a Bringa Pikniket, reményeim szerint még többen ki fognak tekerni, főleg ha az időjárás is jó lesz. Örülök, hogy összekapcsolták a szervezők a rendezvényt Tokaj 950. évfordulójával. Most még biztonságosabb körülmények között lehet kitekerni a Fesztiválkatlanig – mert elkészült a hídtól a kerékpárút magáig, a Fesztiválkatlanig, tehát nem a belvároson keresztül kell kitekerni a célig, hanem gyönyörű helyszínen, a Bodrog-parton, ez talán még érdekesebbé és izgalmasabbá teszi a Nyíregyháza–Tokaj közötti Bringa Pikniket – mondta el Posta György, Tokaj polgármestere.

A két jól bevált piknikponton túl 2023-ban Tiszanagyfalu is bekapcsolódik a rendezvénybe. A szervezők igyekeznek figyelembe venni a kerékpárosok igényeit. Az egyik ilyen észrevétel az volt, hogy Nyírtelek és Rakamaz között túl nagy a távolság, így idén a virányosi sportpálya felezi meg a távot, ahol hivatalos piknikpontként ásványvíz, gyümölcs és pogácsa várja a felfrissülni vágyókat.

– Rakamaz frissítőpont után megérkezik a tömeg Tokajba, a Fesztiválkatlanba, ahol minden évben szeretnénk valamivel kedveskedni, lefoglalni a résztvevőket. Ebben az évben is megrendezésre kerül a Bringa Tusa, itt korosztályonként, előregisztrációval, egy nagyon egyszerű, de technikás akadálypályán kell végigmenni a bátor vállalkozóknak. Természetesen ingyenes a részvétel. Minden induló után egy nagyon kellemes összeggel támogatjuk a Beteg Gyermekekért Alapítványt – tette hozzá Pataki Mihály, a Bringa Piknik 2023 főszervezője, a BringaSziget tulajdonosa.

Különlegessége az idei Bringa Pikniknek, hogy a Fesztiválkatlanban helyet kap a BringArt névre keresztelt installáció. A szobor a követők által nem használt és felajánlott kerékpárokból és alkatrészekből épül majd fel, 950 apró darabkából. A rendezvény ideje alatt folyamatos a mozgó orvosi felügyelet, illetve Tokajban mentő biztosítja az esetleges balesetek szakszerű ellátását. Felmatricázott szervizbuszt is biztosítanak a szervezők a nem várt műszaki problémák megoldására. Tokajból vissza Nyíregyházára mindenki egyénileg érkezik, hisz a tokaji programokon való részvétel kötetlen. A MÁV a Tokaj–Nyíregyháza vonalon közlekedő vonatokhoz kerékpárszállításra alkalmas vagonokat is csatol.

Kapcsolódó galéria

Bringa Piknik 2023 beharangozó