Kezdődik! Vasárnap indul a női röplabda Extraliga elődöntője

Vasárnap elkezdődik a három nyert mérkőzésig tartó párharc a Fatum Nyíregyháza és a Békéscsaba között a női röplabda bajnokság elődöntőjében. Mivel a mieink a második, a csabaiak a harmadik helyen zárták az alapszakaszt, így a pályaelőny a nyíregyháziaknál van. A Fatum keretében mindenki egészséges, így Hollósy László vezetőedző valamennyi játékosára számíthat.

- Úgy érzem folyamatosan fejlődött a játékunk, és ez az eredményeken is látszik. De ne feledjük, a Békéscsaba a címvédő, és már csak a bajnokság maradt számukra, hogy nyerjenek idén valamit. Az edzéseken jól dolgozott a csapat, de a mérkőzés az teljesen más. Szükség van a szurkolók buzdítására is, szeretném, ha egyszer teljesen megtöltenénk a Continental Arénát, a pályaelőny megtartása pedig fontos lehet. Várom már a vasárnapi mérkőzést, érdekes lesz - mondta Hollósy László vezetőedző.

Az első mérkőzést vasárnap 19 órától rendezik a Continental Arénában.