Két komoly mondanivalójú darabot ajánl Pregitzer Fruzsina
Brecht Kurázsi mama című művének nyíregyházi bemutatóját október 16-án tartották meg, novemberben több alkalom adódik még megtekintésére. A címszereplő Pregitzer Fruzsinával beszélgettem.
– A Kurázsi mama fajsúlyos szerep, a folyamatos színpadi jelenlét miatt igénybe veszi a színészt. Te is így látod?
– Ugyanolyan, mint egy másik terjedelmes szerep. Tisztában vagyok vele, milyen nagy elődök játszották, mint például Kiss Manyi, Psota Irén vagy Margitai Ági, de úgy döntöttem, magamra koncentrálok, mert éppen elég gondot, feladatot okoz az a történet, az a fordulatsor, amivel megküzd ez a nő. Azt is tudtam, hogy a rendezőre, Keresztes Attilára számíthatok.
– Nehéz volt megközelítened, átélned Kurázsi mamát és gondolatvilágát?
– Nem!
– Pedig szerintem te fordítva csinálnád, mentenéd a gyermekedet!
– Mindenkiben minden benne van. Ahogy Flaubert mondja: „én vagyok Bovaryné.” Nekem ezt az énemet kellett előrobbantanom és meg is tettem. Azért, hogy kitomboljam magamból: csak ilyen ne legyek! Tudomásul vettem, Kurázsi számomra nem követendő példa. Ellenszerep.
– A beharangozó szerint több mint időszerű ez a színdarab. Te is így érzed?
– Mindenki maga döntse el. Az az izgalmas, ha a néző saját maga fedezi fel és fogalmazza meg, miről szól számára az előadás. Sajnos eléggé szörnyű világot élünk, felgyorsult életünk kizárólag az anyagiakról, a profitról szól, így gyakran háttérbe szorul a nonprofitság igazi értelme. Ahogyan Ady Endre mondta: „Történt szépek, éltek és voltak, kik meg nem halhatnak soha”. Az én életemben is kivételesen kevés volt az az időszak és teljesítmény, mint amilyen a Kurázsi mama alkotó folyamata, amelyben nagyon együtt tudtunk dolgozni, sok elfogadással, türelemmel, kreativitással. A kreativitás ezen tulajdonságok függvényében jöhet csak létre, mert ha türelmetlenség van, agresszió, akkor eltűnik a kreativitás. A Kurázsi mama nemcsak életem egyik ajándék szerepe, hanem ajándék próbafolyamata is.
– Miért nézzük meg ezt az előadást?
– Ki akar billenni a komfortzónájából? Meg mer mártózni egy másik világban? A vígjáték vagy musical mellett meg kell nézni a Kurázsi mamát is!
Őszintén megmondom: az Alszanak a halak? produkció is ugyanilyen, azért vágtam bele. Köszönöm szépen Kirják Róbert igazgatónak, hogy ezt a kockázatos kalandot bevállalta.
– Az Alszanak a halak? a halált és annak megélését dolgozza fel egy gyermek szemével. Mégis, kár lenne kihagyni...
– Kétségtelenül nehéz és lélekbe markoló, de szívemből kívánom, hogy ha sírni akar a néző, akkor sírjon. A sírás oldódás. Anyukám mondta, hogy kijön a nem oda való, felesleges víz az ember fejéből, ha sír. Az is a színház célja, hogy másképp menjen ki a néző az előadásról, mint ahogy bejött. Én az ilyen színházban hiszek. Tasnádi Csaba gyakorta mondta, hogy az a jó előadás, ha a buszmegállóban is beszélgetnek róla. De én nagyravágyóbb vagyok, azt szeretném, ha még másnap is eszükbe jutna...
– Ez az első rendezésed. Honnan jött az ötlet, miért vágtatok bele Fridrik Noémivel?
– 2014-ben anyukám a karjaimban halt meg, fogtam a kezét, mikor elment. Ajándéknak éreztem, egy rítusnak a része lehettem. 2015-ben Tatabányán láttam az előadást, Prohászka Fanni előadásában, Szilágyi Bálint vizsgarendezésében, õ fordította a darabot, nagy hatással volt rám. Bálint elküldte a szövegkönyvet, egyszer csak Noémi hangján kezdtem hallani. Kihagyhatatlan vágyam volt, hogy Olajos Gábor megzenésített versekkel, s effektekkel tegye színesebbé az előadást. Úgy monodráma az Alszanak a halak?, hogy õ a másik szereplője. Nagyon örülnék, ha minél többen ott maradnának az előadást követő beszélgetésen, mert mi, alkotók el szeretnénk mesélni, miért hoztuk létre. Arra vágyom, hogy mindennek a hatására induljon el a nézőkben a gyászmunka, s ha majd a gyerekek kérdeznek, akkor ne söpörjék a témát a szőnyeg alá, ne hárítsanak. Jens Raschke műve segítheti a gyermekek és felnőttek szembenézését az élet legnehezebb kérdéseivel. A színdarab azért jó, mert minden alapdolgon végigvezet a kislány szemén keresztül, elmeséli, ahogyan a gyerek kérdez, ahogyan a szülő válaszol. Én azt kívánom, ki-ki hagyja, hogy átmossa ez a gyönyörű gondolatsor, ami az emberi kapcsolatok hullámzásáról, változásáról szól.
– Miért kell erről beszélni utána?
– Nem kell, felkínáljuk. Amikor kisgyerek voltam, s vége lett a színházi előadásnak, már mindenki kiment, de én még fogtam a színpad szélét: maradni szeretnék. Tudom, sok nézőben is benne van ez az érzés, esetleg kérdeznének a látottakról, és ha feleletet kapnak, akkor talán saját maguknak is sok mindent meg tudnak majd válaszolni.
(Szerző: Kováts Dénes)
