Kerékpáros Kupa – Két zelkes diák is bejutott a megyei versenyre
Kerékpáros Iskola Kupa versenyt hirdetett a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Területi Baleset-megelőzési Bizottsága felső tagozatos általános iskolások körében

A városi versenyre a Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Általános Iskolában került sor.

Kresz teszt feladatlappal indult a délelőtt, majd ügyességi és gyorsasági versennyel folytatódott a Kerékpáros kupa. Bóják, stopper és kérdések sorakoztak a diákok előtt.

Volt egy olyan feladat, hogy kinek van elsőbbsége egy kereszteződésben. Volt egy gyalogos, egy kerékpáros, meg egy jármű. Be kellett jelölni, hogy ki mehet el elsőként.

– szólt az egyik feladatról Bucilla Olívia Lolita, a Zelk Zoltán Általános Iskola diákja.

Fontos a balesetmegelőzés

Nyilván a szabályok szerint figyelembe kellett venni, hogy melyik közlekedő milyen úton halad, ki változtat irányt és merre kanyarodik.

A tavasz nemcsak a maga szépségével érkezik közénk, vannak bizony veszélyei is. Az elkerülhető baleseteket a szakemberek a maguk eszközeivel igyekeznek kizárni, vagy a lehető legkisebbre visszaszorítani.

Morvai Szabolcs c. rendőr alezredes kiemelte:

A kerékpárosok a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, az ő biztonságuk a legfontosabb számunkra. Nagyon sok baleset történik. Jön a jó idő, jönnek a szünetek, a tavaszi, később a nyári. Egyre több diák fog kerékpárra pattanni és részt venni a közúti közlekedésben. Ez lenne a célunk, hogy csökkentsük az őket ért balesetek számát.

Rendszerezik az ismereteket

Általában az iskolások is tisztában vannak a közlekedés veszélyeivel, ezért is jelentkeznek a csapatversenyre. Itt rendszerezik aztán a tudnivaló ismereteket.

Juhász-Berencsi Soma, zelkes diák hozzátette:

Szerencsére velem nem történt még ilyen, de ismerősömmel történt már. Például egy autó bevágott elé…Úgy lehet megelőzni, hogy veszünk fel bukósisakot, lámpát használunk, ha este van, meg láthatósági mellényt.

Az Országos Rendőr Főkapitányság  Balesetmegelőzési Bizottságának felmenő rendszerű versenyét több, mint 20 éve megrendezik már Nyíregyházán is.

Nyíregyházát képviselik majd

Csapatok nevezhettek, de egyéneket díjaztak. A legjobb fiút és a legjobb  lányt keresték a rend őrei.

Tíz és tizennégy év közötti korosztálynak a kerékpáros ismereteit mérjük fel. Ez egy felmenő rendszerű verseny, ahol elméleti és gyakorlati tudásukról adnak számot,  és a legjobb helyezettek a megyei döntőben képviselik Nyíregyháza városát.

- fogalmazott Morvai Szabolcs.

A megyei versenyre két zelkes diák, Kozák Anna és Kiss Bálint jutott, így ők mennek április 25-én az Arany János Iskolába.

Kapcsolódó galéria

Kerékpáros Kupa a Zelk iskolában