Húsz évvel ezelőtt történt, hogy a sóstói gyülekezet lelkészének, Kósa Lászlónak elgondolását tettek követték. Az erdélyi testvér-gyülekezeti kapcsolatfelvételére a Kolozsi Református Gyülekezet közösségével 2002 nyarán került sor. Ennek a folyamatos lelki kapcsolatnak a legmeghatározóbb, legemlékezetesebb megnyilvánulásai a személyes találkozások voltak.

Városnézés

A két közösség a hétvégén emlékezett meg a húsz éve tartó kapcsolatukról. A közös programok keretében megnézték a belváros hangulatos köztereit, nem mulasztva el a város legnevezetesebb épületeit, a városháza és megyeháza dísztermeit, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházat, annak tornyát, a felújított Evangélikus Nagytemplomot és a Kállay-ház kiállításait.

Főhajtás

Kiemelkedő esemény volt a Nemzeti Összetartozás Emlékművének (Életfa) megkoszorúzása, amelyet nemzeti imádságunk és a Székely himnusz közös eléneklésével tettek még emlékezetesebbé.

A nap méltó zárásaként örömteli pillanatokat élhettek át a vendégek az igen látványos sóstói zenélő szökőkút láttán.

Istentisztelet

Az évfordulós gyülekezeti találkozás legünnepélyesebb pillanatait a vasárnapi istentisztelet alkalma tartogatta a Sóstói Református Templomban, ahol a vendég gyülekezet lelkésze, Nagytiszteletű Sikó Piroska hirdette az igét.

„Uram, én mindig vétkeztem/ De Feléd tárom két kezem/ Ne hagyj a mélybe lenn!/ Szeretni tudjak végtelen” – csendült fel Csiha Kálmán református püspök verse a kolozsi gyülekezet énekkarának előadásában. A közös élmények –amelyek lélekben is megerősítették a testvérgyülekezet tagjait –, emlékezetessé tették az elmúlt napokat.

Őszinte szeretettel

A búcsú pillanatait Kósa László Tiszteletes Úr így összegezte: – Az évek alatt sok tekintetben megváltozott körülöttünk a világ, de ma is ugyanazzal az őszinte szeretettel tudunk egymásra nézni, mint ott, akkor, húsz évvel ezelőtt. Ez pedig annak bizonyossága, hogy ez Istentől van, akinek hála legyen mindezért.