Képregények a könyvtárban – A legendának számító Fazekas Attila járt Nyíregyházán

Különleges képregény-kiállítás nyílt a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. A Korcsmáros Pál-díjas képregényrajzoló, Fazekas Attila Csillagok háborúja című tárlatát láthatják az érdeklődők az intézmény első emeletén.

Nagy volt az érdeklődés a képregényrajongók körében szerda délután, az egyik legkiemelkedőbb hazai képregényrajzoló, Fazekas Attila kiállítása nyílt meg a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Az alkotó több mint 300 képregényt rajzolt eddig életében, legendának számít a szakmában.

Más volt a terv

Én egészen kisgyerekkorom óta folyamatosan rajzolta, bár nem erre a szakmára készültem, hajóskapitány akartam lenni mint általában a gyerekek, illetve nagyon sok gyerek. Dékány András könyvei teljesen megbolondítottak és mellette melléktevékenységként folyamatosan rajzoltam. Egész véletlenül ez jött be mint pályafutás” – nyilatkozta a Korcsmáros Pál-díjas képregényrajzoló, illusztrátor.

Fazekas Attila kora ellenére is napi szinten rajzol még, saját bevallása szerint a családja férfi ágától örökölte a művészi vénát.

A Csillagok háborúja története

A Csillagok háborúja című tárlat megnyitóján az alkotó úgy nyilatkozott, a Füles szerkesztőségét keresték meg, hogy rajzoljanak a filmnek valamilyen reklámot, mert a közönséget nem érdekli eléggé a mozifilm.

Erre jött az az ötlet, hogy csináljuk meg akkor képregényben. Az érdekesség az, hogy először a Birodalom visszavág készült el, ugye pont azért, hogy adjon egy kis reklámot, és amikor ez a füzet megjelent, hatalmas példányszámban, több százezer példányban ment el és utána elkezdtek özönleni az emberek a mozikba is. Ezután jött rögtön a másik ötlet, hogy csináljuk meg az első részt, a Csillagok háborúját. Ez az, ami állítólag Guinness rekord is, mert hétszázezer példányon felül kelt el Magyarországon, nagyon kellemes munka volt” – mesélte Fazekas Attila.

KépregényTár

A képregény egy mozdulatlan film, bármikor elő lehet venni és újraolvasni – többek között ez lehet a műfaj sikerességének titka Fazekas Attila szerint. A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban a rajongók számára egy külön részleget is kialakítottak az első emeleten, ahol ritkaságokat is láthatnak a képregények iránt érdeklődők.