Június 21-től augusztus 27-ig 3 ezer nyíregyházi gyerek táborozhat a nyáron
Fotó: Archív / Szarka Lajos

Közel kétezer nyíregyházi gyerek táborozhat nyáron az önkormányzat által működtetett napközis táborban, illetve újabb 900–1000 körüli diák a balatoni Szigligeti Gyermeküdülőben. Gyakorlatilag a vakáció első hetétől az utolsóig fogadják az iskolásokat napközis és ottalvós táborokban.

 

A nyíregyházi önkormányzat a klasszikus két táborozási kategóriát kínálja idén is a nyíregyházi diákoknak és családoknak. Négy helyszínen napközis tábort, illetve Szigligeten természetesen ottalvós nyaralást hirdettek meg. Évről évre újítanak, újabb és újabb elfoglaltságot találnak, egyre több helyszínen. 2021 nyarát a NYÍRVV Nonprofit Kft. dolgozói szervezik és bonyolítják. Jelentkezni jellemzően az iskolákban kell, majd fizetni és részletes információt szerezni a társaság címén és irodáiban lehet. A határidők lassan lejárnak, és megtelnek a turnusok.

„A napközis táborok gyakorlatilag egész nyáron, négy helyszínen érhetők el a gyerekek számára. Itt közel 1800–2000 gyereket tudunk táboroztatni. Alapvetően az első turnus térítésmentes és ingyenes. Az étkezésért és szállításért kell fizetni. A második turnusért kell 17 ezer vagy 19 500 forintot fizetni, amennyiben valaki többször szeretné igénybe venni. Ezek a táborok a megszokott Kis Vakond Tábor, a Múzeumfalu, és újdonságként jött be a Sport- és élménytábor az Atlétikai Centrumban, nagyon népszerű a gyerekek körében, és a Jósa tábor bent, a múzeumban, ahol régészkednek, a múzeummal ismerkednek és tartalmas foglalkozásokon vesznek részt” – nyilatkozta Jászai Menyhért alpolgármester.

Tény, hogy kedveltek és keresettek a nyári táborok. Június 21-től augusztus 13-ig, 8 turnusban nyitják a napközis táborokat. Az étkezésért 3 ezer, az utazásért 4 ezer forintot kell fizetni turnusonként. Azok a gyerekek, akik a tanévben valamilyen ok miatt kedvezményesen vagy ingyen étkeznek, nyáron is így kapnak naponta háromszor étkezést.

„A kormányrendelet értelmében üzemelhet Szigliget, és üzemelni is fog. A járványügyi szabályok maximális betartásával, beoltott pedagógusok és felügyelők fognak részt venni a táborokban, és ügyelnek arra, hogy a megfelelő távolságot és az egyéb rendszabályokat betartsák, 11 turnusban, gyakorlatilag június 11-től augusztus 27-ig. Egy turnusban 88 gyereket tudunk táboroztatni, ez hozzávetőleg 900–1000 gyermek táboroztatását jelenti” – fogalmazott az alpolgármester.

Teljes kapacitással üzemel tehát nyáron a szigligeti tábor. Nem is csoda – fogalmazott az alpolgármester –, hiszen a gyerekek és a családok is várják, hogy kiszakadjanak a négy fal közül, és élményekhez jussanak az iskolások.

36 ezer forint a szigligeti egyhetes nyaralás, mely minden költséget tartalmaz. Ebből a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek 10 ezer forint engedményt kapnak.