Jósavárosi napok – Idén is nagy érdeklődés övezte a kétnapos programsorozatot

Nagy érdeklődés mellett szervezték meg a Jósavárosi napokat, idén már 48. alkalommal. Már pénteken elkezdődött a rendezvény, akkor az egészséges életmód és a sportolás került a középpontba, majd szombaton a hungarikumok kapták a főszerepet.

Nagyon várták a gyerekek, hogy péntek délután végre birtokba vegyék a vízi dodzsemet, ez is része volt a Jósavárosi napoknak. A kétnapos rendezvény sportosan kezdődött, már három éve ez a hagyomány, hogy pénteken az egészséges életmód kerül a középpontba. A megnyitón Nagy Szabina önkormányzati képviselő és Turóczi Kinga, az Együtt a Családért Kulturális Egyesület koordinátora köszöntette a résztvevőket. A programok mellett a Dongó Együttes biztosította a jó hangulatot.

Sportos péntek

Tartásjavító torna, kézműves foglalkozások és különböző bemutatók várták az érdeklődőket a nyitónapon, pénteken.

Egyesületünket nagy büszkeséggel töltheti el, hogy bekapcsolódhat ebbe a programsorozatba, idén már harmadik éve. Nagyon fontosnak tartjuk mi is a mozgás szeretetét, ezért gondoltuk, hogy ezt a napot ezzel fogjuk tölteni és megpróbálunk megismerkedni minél több sportággal. Mi úgy érezzük, hogy igény van erre és sokan eljönnek a rendezvényre, gyerekek, felnőttek és szépkorúak egyaránt” – nyilatkozta Turóczi Kinga, az Együtt a Családért Kulturális Egyesület koordinátora.

Már a 48. alkalommal

A közel fél évszázados hagyománnyal bíró Jósavárosi napok szombaton is folytatódott, elsőként a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport belépőjével, majd dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő köszöntötte a résztvevőket, aki beszédében kiemelte, mindig nagy örömmel tér vissza a Jósavárosba, hiszen ő is itt nőtt fel.

Minden ide köt, azokat az értékeket és hagyományokat tudtam tovább vinni, amit itt tanultam meg. Ez a programsorozat is a sport és a hungarikumok között zajlik, nagyon sok mindent megismerhetünk itt, így nagyon fontos az az üzenet, amelyet magával hordoz. Örülök, hogy nagyon sok gyerek is itt van, hiszen a kultúránkat nemcsak ápolni kell, hanem nekik tovább is adni” – mondta Nyíregyháza országgyűlési képviselője.

Közös munka

A szombati nap is igazán tartalmasan telt a Jósavárosban, ez köszönhető a szervezők áldozatos munkájának, amelynek fontos része a Váci Mihály Kulturális Központ is. Az intézmény nevében Mészáros Szilárd köszöntötte az érdeklődőket.

Nagyon nagy öröm számunkra, hogy néhány éve a helyi közösségek, helyi civilek bekapcsolódtak, először is a Jósavárosi Művelődési Házunk munkájába és életébe. Néhány éve közösen szervezzük így a Jósavárosi napokat, a létszámból ítélve nagy sikerrel. Reméljük, hogy hosszú távú lesz az együttműködés, mert így a helyi lakosság igényei alapján tudjuk a programokat szervezni” – mesélte Mészáros Szilárd, a Váci Mihály Kulturális Központ.

Hungarikumok

Az Ungvár sétány sátrakkal és asztalokkal telt meg szombaton, a Robinson dombtól egészen az iskoláig. A hungarikumok kerültek újra a középpontba, leginkább a megyénkhez tartozó értékeket ismerhették meg, próbálhatták ki vagy készíthették el a résztvevők.

Azt érzem, hogy sikeresen útjára tudtuk indítani a Jósavárosi napokat és a Hungarikum 2 című programunkat, amire elmondhatom, hogy hónapok óta lázasan készülünk, és most van az a pont, amikor minden beérett. Itt állhatunk Önök előtt és átadhatjuk mindazt, amit beletettünk a hosszú munkaórákba és abba, hogy örömet tudjunk szerezni a jósavárosi lakosoknak és azoknak, akik ide látogattak hozzánk” – mondta köszöntőjében Nagy Szabina önkormányzati képviselő.

Különböző színpadi produkciók, zenés fellépők és élőzenés utcabál zárta a 48. Jósavárosi napokat szombaton.

Kapcsolódó galéria

Jósavárosi Napok 2022 - második nap