Jó hír a felvételizőknek – Több szakon is csökkentették a 2019-es előzetes ponthatárokat

Jó hír a felvételizőknek – Több szakon is csökkentették a 2019-es előzetes ponthatárokat

Ha elérem az előzetes ponthatárt, megnyugodhatok? Biztosan bekerülök a kiválasztott szakra?

Elképzelhető, hiszen azokra a képzéseken, amelyeken előzetes ponthatárt hirdettek, csak azok szerezhetnek állami ösztöndíjas helyet, akik elérik ezt a ponthatárt. Azonban a legtöbbször a jelentkezők száma és teljesítménye miatt emelkedhet a limit, legalábbis az elmúlt évek ezt mutatják.

Egyes szakoknál jóval alacsonyabb előzetes ponthatárt hirdettek meg az előző évihez képest.

 korábbi 428-as ponthatárt többek között a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing, valamint az emberi erőforrások esetében is levitték 400-ra. De a jogászképzés előzetes ponthatára 460-ról 440-re, a kommunikáció- és médiatudomány ponthatára pedig 455-ről 440-re csökkent.


Forrás: eduline.hu