Jó évet zártak az utazási irodák, idén nyáron Törökország és Costa Brava a cél!

Nem panaszkodhatnak az utazási irodák a 2018-as év forgalmára, nem volt ritka, hogy akár 30 százalékkal is növekedett az utasszám. Persze már az elmúlt év novemberében elkezdődött a 2019-es nyaralások előfoglalási akciója is, a korábbi évek tapasztalatai szerint januárban jelentősen többen élnek a lehetőséggel, mint régebben. A first minute kedvezmények 10, 15, de akár 20 százalékosak is lehetnek, de egyes desztinációkban 20 ezer forint befizetésével is lefoglalható a nyaralás. A tengerparti sláger úticélok továbbra sem változnak, de a megyénkben élők szívesen választanak olyan repülős utat, amelyet Debreceni indulással is hirdetnek. Asztalos Zoltánné Éva a Nyírség Utazási Iroda ügyvezetője elmondta, folyamatos az érdeklődés, népszerű a török riviéra, Costa Brava, Mallorca, Málta, a görög szigetek, de az utasok lassan visszatérnek Egyiptomba is.

Törökország évek óta a legkedveltebb úticélok között van.

Fotó: torokorszag.info.hu

Kulturális körutak Nyíregyházáról

A téli hónapokban egyre népszerűbbek az egzotikus utak is, sokan választják Balit, Thaiföldet, Dominikát és a Maldív szigeteket, ezekre a helyekre márciusig el lehet szökni az európai hidegből.

Thaiföld a téli hónapokban is népszerű.

Fotó: utazom.com

A belföldi turizmusnak újabb lendületet adhat, hogy idén az ünnepek kapcsán újra sok lesz a hosszú hétvége. Ilyenkor megtelnek a fürdőkkel rendelkező hazai szálláshelyek. Továbbra is sláger Hajdúszoboszló, Miskolctapolca, Egerszalók, de sokan utaznak a dunántúli fürdőhelyekre is. A Nyírség Utazási Iroda, mint a régió egyik legerősebb tour-operátora immár 16 éve szervezi saját kulturális körútjait. Ezek keretében a turisták a folyamatos bővítéssel már 32 országot ismerhetnek meg és érhetnek el Nyíregyházi indulással.


Szoboszlai Tibor

Borítókép: BCN.travel (Costa Brava)