Jelentős mennyiségű hó esett térségünkben csütörtökön, az erőteljes szél is gondot okozott

Jelentős mennyiségű hó esett térségünkben csütörtökön, az erőteljes szél is gondot okozott

Pár óra alatt jelentős mennyiségű hó esett, több helyen hófúvás nehezítette a közlekedést, a hóeltakarítást. Keczkó János, a NYÍRVV közterület-fenntartási irodavezetője elmondta:

Csütörtökön elkezdődött a havazás, először a belvárosban kezdtük a munkát, mint mindig. A tömegközlekedési útvonalakat tisztítottuk meg, aztán a külterületeken dolgoztunk. Sajnos feltámadt a szél, úgyhogy nagy erőkkel kellett kivonulnunk több helyre.

A közlekedést is nehezítette a havazás, a hóátfúvás; például Felsősima határában elakadt egy személygépkocsi, a NYÍRVV egyik mezőgazdasági munkagépe húzta ki a járművet. De volt olyan hely, ahová még a mentőt is be kellett juttatniuk a NYÍRVV-seknek. A külterületi és a bokortanyás részeken is folyamatos a munkavégzés, a hóeltakarítás napközben és éjszaka is.

Csütörtök délután többek között Gyulatanya és Görögszállás között is történt baleset. Egy személygépkocsi Rakamaz felé tartott, megcsúszott a havas, hóátfúvásos úton, keresztbefordult, így járműjének jobb oldalával ütközött egy vétlen, szemből érkező autóval. A balesetet okozó járműben négyen utaztak, valamennyiüket kórházba szállították.

Péntek reggelre a NYÍRVV fenntartása alá tartozó úthálózat jól járható volt; a társaság a só, illetve a fűrészporos sókeverék-készletét is folyamatosan pótolja, hogy ne legyen fennakadás az utakon.

Keczkó János hozzátette:

A csúcsidőszakban több mint 50 gép dolgozott Nyíregyháza közigazgatási területén.

A lakosságnak fontos információ továbbá, hogy a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló helyi rendelet szerint minden ingatlantulajdonosnak rendben kell tartania a területét körülölelő járdákat, közterületet. Magánszemély akár 200 ezer forintos büntetésre is számíthat, ha nem sepri el ingatlana elől a havat, nem síktalanít, hiszen az balesetveszélyes lehet.


Dér Vivien