Békéscsabán lépett pályára a Fatum Nyíregyháza. Yagmur Karaoglu gyomorproblémák miatt nem tarthatott a többiekkel. Az első szettet a vendégek kezdték jobban, sok volt a mieinknél a nyitás és fogadásrontás. Csak átmenetileg használt az időkérés is, szépíteni ugyan sikerült, de nyerte az első szettet a hazai csapat.
A második játszmában koncentráltabb volt a Fatum, de 5-5 után jött egy 8-2-es hazai roham, ami sokba került. A játékrész második felében rendre pontosan támadtak a csabai ütők, akiket nem sikerült blokkolni. 18-9 után aztán jött a csoda, Merve Cepni villant többször, négy pontra zárkózott a Nyíregyháza, sőt, 21-19-nél már csak kettő volt a különbség. Óriásit hajráztak a mieink, és a vezetést is átvették, majd 22-24-nél két szettlabdához jutott a Fatum. Egy hatalmas labdamenet során Tóth Fruzsina többször is mentett, majd Drpa kapott három blokkot is, Kristina Belova viszont beütötte, így egyenlített a Nyíregyháza!
A harmadik felvonás 7-3-as csabai vezetéssel indult. A különbség tovább nőtt, a szett felénél nyolc pont volt a hátrány. Ezúttal koncentráltabb volt a hazai csapat, kihasználta a mieink hibáit, és végül nyerték a szettet.
A negyedik játékrész elején 2-1-nél Marija Cicic szerzett rafinált pontot, majd Cepni sáncolta Vasilevát. Szép labdamenetekkel indult a szett, tapadt ellenfelére a Nyíregyháza, sőt egy jó blokk után 6-4-re a Fatum vezetett. Selena Leban is remekül játszott, jó ejtésével maradt a két pontos vezetés, ám 10-10-nél egyenlítettek a hazaiak, majd Drpa lábbal mentett egy nagy labdamenetnél. Ez fordulópontot jelentett, mert hat pontra meglépett a Békéscsaba néhány hiba után, de Leban szépített két ütéssel. Mindkét csapat nyitásokat rontott, 21-17-el indult a hajrá. Végül Bodnár az első meccslabdát értékesítette, és megnyerte a mérkőzést a Békéscsaba. A Fatum az első, mely idén szettet rabolt a csabaiaktól.
Swietelsky-Békéscsaba - Fatum Nyíregyháza 3-1 (15, -22, 11, 17)
Békéscsaba: Aktas 15, Bodnár 13, Pintér 11, Drpa 17, Bagyinka 2, Vasileva 10
Csere: Molcsányi(liberó), Glemboczki 1
vezetőedző: Tóth Gábor
Nyíregyháza: Cepni 7, Leban 12, Belova 8, Cicic 4, Lászlop 3, Jurdza 9
Csere: Tóth F. (liberó), Ambulija, Kovács-Francesco 1
vezetőedző: Leonidas Gaitanakis