Izgalmas mérkőzés Balatonfüreden
Fotó: Szente Benjamin

A Szent Benedek vendége volt a női röplabda Extraligában a Fatum Nyíregyháza. 
Nem kezdődött jól a meccs a mieink számára, de 4-1 után sikerült egyenlíteni, sőt 5-6-nál már a Fatum vezetett. Ettől kezdve a Nyíregyházánál volt az előny, de szívósan tapadt a házigazda. Selena Leban volt többször is hatékony, illetve Lászlop Alexandra és Anija Jurdza támadásaival 11-17 lett az állás! A folytatásban állandósult a 4-5 pontos Fatum vezetés, Merve Cepni pedig fontos pillanatban ütött jól. Izgalmas volt a végjáték, de az első szettlabdánál Lászlop Alexandra egy pontos támadással befejezte a játszmát, melyet 22 perc alatt nyertek a mieink.

A második játékrész is hazai vezetéssel indult, de itt is hamar sikerült fordítani. Ehhez Anija Jurdza két ásza és Merve Cepni két jó ütése is kellett. Sajnos 8-7-es vezetésünknél jött néhány hiba, így a balatonfürediek fordítottak, és négy ponttal megléptek. 14-14-nél sikerült egyenlíteni, izgalmasan alakult a szett, Selena Leban villant egymás után háromszor, 18-19! A végjátékban ismét Jurdza pillanatai következtek, ő is háromszor volt eredményes, és nyerte ezt a szettet is a Nyíregyháza! 

Szokás szerint a harmadik felvonás is Szent Benedek pontokkal indult, de 3-3-nál jött az egyenlítés.  Szép labdamenetek következtek, az egyik végén Cepni egy hatalmas bombával fejezte be az akciót. Stijepic elkapta a fonalat, meccsben tartotta a füredieket, akik féltávnál 13-9-re vezettek. Sajnos jött egy hullámvölgy, de nagy hajrába kezdtek a mieink, és egy percig nem adták fel. 20-15-nél Tóth Fruzsina többször is nagyot mentett, majd Selena Leban fejezte be a meccs egyik leghosszabb labdamenetét. Végül azonban nyerte a játszmát a Szent Benedek, és szépített. 

Tartva a hagyományt, a negyedik szett eleje is a Balatonfüredé volt, 5-0-val kezdtek. A folytatásban sem sikerült megállítani a lendületbe jött hazai gárdát, tíz pontra hízott a differencia. Bár átmenetileg sikerült kicsit közelebb kerülni, és nagyot hajrázott a Fatum, a Szent Benedek egyenlített, így jöhetett a döntő szett. 

Az ötödik játszmában a mieink szerezték az első pontot. Lászlop Alexandra előbb jól támadott, majd ászt nyitott, Kristina Belova ütése után pedig 2-5 volt az állás. 4-7-nél három hazai pont jött, de a térfélcserénél a Nyíregyháza állt jobban. 8-8-nál egyenlített a házigazda, majd Koleva pontjával fordított. Cepni blokkolt, majd egy out után már a Fatum állt jobban! Sőt, 10-12-nél három pontra került a csapat a győzelemtől. Használt a hazai időkérés, 13-12 oda, majd Stijepic meccslabdához juttatta a Szent Benedeket, mely értékesítette azt, és 3-2-re győzött. 

Szent Benedek RA – Fatum Nyíregyháza 3-2 (-19, -22, 20, 17, 12) 

Szent Benedek: Vacsi 13, Jankovic 13, Herbin-Baker, Stijepic 25, Koleva 11, Nacsa-Pekárik 12

Csere: Fáth, Balogh E. (liberók), Michalewicz 8, Boshnakova 2, Szerényi, Dimitric

vezetőedző: Kristian Michailov

Fatum Nyíregyháza: Leban 21, Cicic 2, Lászlop 8, Cepni 16, Jurdza 18, Valentová 1

Csere: Tóth F. (liberó), Kovács-Francesco 1, Belova 2

vezetőedző: Tomás Varga

Fotó: Szente Benjamin