ITM: továbbra is segítik a járvány elleni védekezést az orvostanhallgatók

Naponta már ötszáz orvos- és egészségtudományi hallgató segíti az Országos Mentőszolgálat munkáját a koronavírus-járvány elleni védekezésben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

A tárca parlamenti és stratégiai államtitkárát idéző közlemény szerint Schanda Tamás hangsúlyozza, "mindannyiunk háláját és elismerését kiérdemlik az orvos- és egészségtudományi hallgatók, akik már egyetemi éveik alatt pótolhatatlan hozzájárulással erősítik a járvány elleni védekezést". Ezek a fiatalok értékelése szerint felbecsülhetetlen értékű munkát végeznek az emberi életek megmentéséért, emellett pedig eredményesen eleget tesznek tanulmányi és vizsgakötelezettségeiknek is.

Ismertette: az Országos Mentőszolgálatnál októbertől februárig mintegy 26 ezer műszakban teljesített szolgálatot mintegy 2200 hallgató, és csaknem 1000 egyetemistát vontak be a kórházi, klinikai tevékenységek támogatásába.

A koronavírus elleni védekezésben közreműködő hallgatók oltása folyamatos, munkájukért munkadíjban részesülnek, tanulmányi és vizsgakedvezményekkel élhetnek a tavaszi félévben is. Az elmúlt hónapokban már kialakult az együttműködés, a közös feladatszervezés az orvos-, egészségtudományi egyetemek vezetői, hallgatói önkormányzatai, a kormányhivatalok, az egészségügyi intézmények, a mentőszolgálat és ITM között - olvasható a közleményben.

 

Forrás: MTI