Ismét remekeltek a mesterhangszeren játszó művészetis lányok

Ápr 8, 2025

Sokadjára bizonyították tehetségüket Czakó Erika művészetis, gitáros lányai. Most, a Vácott megrendezett XI. Országos Szilvágyi Sándor Gitárversenyről tértek haza nagyszerű eredményekkel.

Az Oktatási Hivatal a művészeti szakgimnáziumok növendékeinek rendezte meg a XI. Országos Szilvágyi Sándor Gitárversenyt, amelyen Nyíregyházát Czakó Erika növendékei:

Román Dalma, Schmidt Lotti és Barkóczi Laura képviselték. A Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium növendékei már sokszor és sokat bizonyítottak zenei pályafutásuk alatt.  Ők nyerték el 2024 év végén az Eötvös Zenei Alapítvány pályázatán a világhírű Kohno-Sakurai japán mesterhangszerek egyéves használatának a jogát. A nyíregyházi közönség azóta már többször gyönyörködhetett a lányok mesterhangszereken megszólaltatott játékában. 

A váci megmérettetés nemcsak szakmai tudást és komoly felkészülést, hanem koncentrációt, állóképességet és nagyfokú elkötelezettséget is igényelt a három lány részéről. A gitárosoknak egy negyven perces műsorral kellett készülni, de úgy, hogy nem használhattak kottát. Az elődöntős és a döntős anyaggal együtt olyan mennyiségű művet tanultak meg, ami még egy diplomázó zeneakadémistának is a becsületére válna. A rendkívül erős döntőben nagyszerűen helytállak a lányok és tudásuk legjavát mutatták meg a szakmai zsűrinek.

Barkóczi Laura a III. korcsoportban 3. helyezést ért el. Schmidt Lotti és Román Dalma magas színvonalú játékával felejthetetlen pillanatokat okozott a döntő résztvevőinek.

A verseny zsűrije Czakó Erika felkészítő művésztanár munkáját tanári különdíjjal ismerte el!

A hírt Csurák Ildikó Júlia igazgató juttatta el a szerkesztőségünkhöz.

Előző hír
Ágoston Ildikó fogadóórát tart
Következő hír
Hatalmas elismerés! - Rómer Flóris-emlékérmet kapott dr. Istvánovits Eszter a múzeum régésze!

Kapcsolódó híreink