Írásbeli – Fontos esemény lesz a középiskolai felvételi eljárásban a szombati központi írásbeli
Fotó: Illusztráció

Tavaly ősszel valamennyi középiskola közzétette felvételi tájékoztatóját, melyben feltüntették a pontszámítási szabályokat, tagozatokat, és arról is beszéltek, kötelező, vagy sem a központi írásbeli felvételi. Szombaton lesz ez a megmérettetés azon negyedikes, hatodikos, illetve nyolcadikos általános iskolások számára, akiktől kéri ennek eredményét a választott középiskola. Délelőtt 10-től 2-szer 45 perc a vizsgaidő. A feladatok az általános iskolai tananyagra épülnek, de nem kérnek számon lexikális tudást.

 

Október 20-án indult a 2023-24-es tanév felvételi rendje. Eddig a napig jelentették meg tájékoztatójukat a hazai középiskolák. Október végéig aztán következtek a szülői értekezletek az általános iskolákban. December 2-ig kellett jelentkezni a január 21-re szervezett központi írásbeli felvételire. Erre ezen a héten, szombaton kerül sor. A tanulóknak fényképes igazolványt, tollat és ceruzát kell magukkal vinni, és fél órával a kezdés előtt megérkezni. A kreativitást és a problémamegoldó képességet méri mindkét feladatsor, a kétszer 45 perces időben.

„Ez az egyik legfontosabb része a felvételi eljárásrendnek, hiszen azoknál a középfokú intézményeknél, ahol előírják a központi írásbeli vizsgaeredményt, ott legalább 50%-ban be kell számítani a felvételi eredményekbe. A középfokú iskolák még ősszel meghatározták, milyen arányban számítanak be az egyes eredmények. Lehet az általános iskola előző tanévi félévi eredményét beszámítani, és kizárólag csak így felvenni a tanulókat. Ez leginkább a szakképzés esetében fordul elő. Ahol nagyobb a verseny, a gimnáziumokban, ők 80%-ban kérik a központi felvételi vizsga eredményét. A központi írásbeli vizsga mellett sok helyen még szóbeli vizsgákat is fognak tartani” – tájékoztatott Urbán Ferenc Ábel, az Oktatás Hivatal köznevelési elnökhelyettese.

A szombaton felvételizők még aznap, 13 órakor már megtalálják a megoldásokat az Oktatási Hivatal honlapján, a www.oktatas.hu oldalon, egyéb információk mellett. Az írásbeli pótnapja január 31. a kezdés 14 óra.

„Február 10-ig mindenki megkapja a végleges értékelő lapot, hogy az írásbeli vizsgáján milyen eredményt ért el. Február 22. az a nap, ameddig be kell nyújtani a kiszemelt középfokú iskolákba a jelentkezést. Ebben az általános iskolák segítséget nyújtanak, hiszen közösen kitöltik a jelentkezési lapokat és juttatják el a középiskolákba. Ahol szóbelit is tartanak, ott február 27. és március 14. között lesznek a szóbeli vizsgák” – mondta a köznevelési elnökhelyettes.

Március 21-22-én, az eredmények ismeretében még lehet módosítani a jelentkezés sorrendjét. Április 13-ig megszületik a döntés a középfokú oktatási intézményekben, majd április 28-án zárul az általános felvételi eljárás, amikor már minden tanuló megkapja az értesítést arról, hogy melyik iskolába vették fel a 2023-24-es tanévre. Rendkívüli felvételit azokban az iskolákban tartanak májusban, illetve egészen az iskolakezdésig, ahol a férőhelyek kevesebb, mint 90%-át töltötték fel. Ebben az esetben a családnak egyénileg kell bonyolítani a felvételt. Hazánkban egyébként 71 ezer általános iskolás jelentkezett a szombati magyar és matematika írásbeli feladatra. Megyénkben 2500 diák, 22 helyszínen méreti meg tudását.