Ingatlanpiac – Évtizedes csúcsot regisztráltak országosan a mintegy 160 ezer tranzakcióval

Sokan nagyobb ingatlanra cserélték korábbi otthonukat, és első lakást is nagy arányban vásároltak. Elek Ágnes, a Duna House nyíregyházi értékesítője elmondta:

Bár a helyi ingatlanárak nem közelítik meg a budapesti vagy éppen a debreceni ingatlanárakat, de itt is jelentős áremelkedés volt tapasztalható 2018-ban. Az árak növekedése elsősorban a panellakásoknál volt megfigyelhető. Ezekre az ingatlantípusokra rendkívül nagy kereslet volt, így nem volt ritka az sem, hogy 300 ezer forintos négyzetméteráron értékesítettek panellakásokat. Nagy kereslet volt a belvárosi, illetve belváros közeli tégla építésű, gázcirkós lakásokra is, melyeket a befektetők előszeretettel vásároltak meg. Ezeknél az ingatlantípusoknál a 400 ezer forintos négyzetméterárat is elértük. Rengeteg újépítésű lakást, illetve családi házat, ikerházat értékesítettek Nyíregyházán is, ezeknél már az 500 ezer forintot közelítette meg a négyzetméterár. Ez többek között a CSOK-nak is köszönhető.

2015-ben indították el az otthonteremtési programot, amelynek kiemelt eleme a családi otthonteremtési kedvezmény, a CSOK. Eddig több mint 92 ezer család részesült ebben, azaz csaknem 400 ezer ember. 2018. december elsejétől már a kétgyermekes családok is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt és 10-ről 15 millió forintra emelkedett a nagycsaládosok által felvehető, kamattámogatott hitel összege. A hitelt garantált évi 3 százalékos kamattal lehet felvenni.

A kereslet a téli hónapok alatt valamennyivel visszaesik, de a tavaszi időszak általában újabb fellendülést hoz az ingatlanpiacon – ezért az értékesítők azt javasolják, aki szeretne lakást, házat vásárolni, az most cselekedjen, hiszen az ingatlanpiaci előrejelzések szerint további áremelkedés várható idén.


Dér Vivien