Így készül a húsvéti sárgatúró! Olvassa a keddi Nyíregyházi Naplót, digitálisan!

Így készül a húsvéti sárgatúró! Olvassa a keddi Nyíregyházi Naplót, digitálisan!

Legfrissebb, keddi számunk tartalmából:

- A rendőrség munkatársai továbbra is ellenőrzik a közterületeket és azt tapasztalják, hogy a jó idő beköszöntével egyre többen vannak az utcán és szegik meg a kijárási korlátozások szabályait

- Bejelentette a gazdaságvédelmi akcióterv további elemeit Orbán Viktor miniszterelnök

- Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni! A sors kísértetiesen ismétli önmagát. Bakosi Béla 1984-ben nem utazhatott el Los Angelesbe. 36 év telt el azóta, és ezúttal a fia, Péter szerette volna kiharcolni az olimpiai részvételt. Most azonban a koronavírus szólt közbe.

- A nyíregyházi kötődésű, debreceni székhellyel rendelkező Kelet Brass Band zenekar nem állt meg az alkotásban: egy világhírű tubaművész segített nekik abban, hogy valami igazán ütőset mutathassanak a nagyérdeműnek.

- Fotó Nyíregyházáról 1971-ből. A Petőfi utcán 1969. május 31-ig közlekedett a villamos, majd annak megszüntetése után, a síneket 1970-ben szedték fel.

Végezetül: A Nyírségben elképzelhetetlen a húsvét sárgatúró nélkül. A sárgatúró éppen annyira a húsvéti menüsor része, mint a kalács vagy a sonka.

Kövessenek minket minden hétköznap!

A Nyíregyházi Napló online változatának 2020.04.07-i száma az első oldalra kattintva olvasható tovább!