Ifjúsági Főváros - Szavazással juthat Nyíregyháza a döntőbe
Nyíregyháza és Nagybánya közösen mérettette meg magát a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 elődöntőjében. A Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében fantasztikus hangulatban követték az élő televíziós vetélkedőt, miközben néptáncegyüttesek és a Cantemus Kórus is színpadra lépett. Bár a várospár szoros küzdelemben a harmadik helyen végzett, a közönségszavazást magabiztosan megnyerte. A versenynek még nincs vége, ugyanis hétfő reggel 9 óráig még lehet szavazni az elődöntőkben kiesett várospárokra.
Nyíregyháza – partnervárosával, Nagybányával közösen – pályázik a 2026-os Magyarország Ifjúsági Fővárosa címre. Az elődöntőben olyan városokkal mérkőztek meg, mint Gödöllő–Csíkszereda, Miskolc–Selmecbánya és Cegléd–Gyergyószentmiklós. A Kodály hangversenytermében több százan követték izgatottan a vetélkedőt, ahol a Szabolcs Néptáncegyüttes, a Tánctanoda, a Guba, a Topogó és az Igrice táncegyüttesek mellett a Nagybánya Táncegyüttes is színpadra lépett. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Ioan Doru Dancus, Nagybánya polgármestere köszöntőjében biztatta a nézőket és a versenyző csapatot, hangsúlyozva a két város közös céljait és az együttműködés erejét. A leglátványosabb pillanat az „Élőben" című feladat során érkezett el: ekkor a kivetítőn keresztül kapcsolták Antal Lucát, aki a verseny helyszínéről számolt be arról, hogyan szurkol Nyíregyháza és Nagybánya. Az Élőben kapcsolás során Nyíregyháza és Nagybánya táncegyüttesei összeálltak, és a világhírű Cantemus Kórussal közösen egy különleges, energiától vibráló összművészeti produkcióval biztatták a fővárosban versenyző csapatot. A zsűri ezt a produkciót maximális pontszámmal jutalmazta. A végeredmény végül rendkívül szoros lett: mindössze néhány ponttal maradt el a várospár a győztes helytől, így az elődöntőt a harmadik helyen zárták. Ugyanakkor a közönség szavazatai alapján toronymagas fölénnyel, 46,5%-kal Nyíregyháza–Nagybánya lett az első.
Nagyon jól éreztünk magunkat, mindent beleadtunk a produkciókba. Mindenkit mozgósítottunk annak érdekében, hogy ilyen eredményeket érjünk el, haza telefonáltunk, mindenkit szavazásra buzdítottunk, mert azért jöttünk ide, hogy lenyűgözzük a nyíregyházi és budapesti közönséget is”
– mondta Ioan Doru Dancus, Nagybánya polgármestere.
Mindkét város polgármestere kiemelte: az elmúlt hónapokban kialakult partnerség nemcsak szakmai együttműködés, hanem valódi közösségi élmény. A fiatalokkal és az őket támogató szervezetekkel – köztük a Mustárházzal és a nagybányai civil közösségekkel – közösen építették fel azt a pályázatot, amely most országos figyelmet kapott.
Nagy köszönet mindenkinek, aki részt vett ebben a versenyben, akár csapattagként Budapesten, nagyon jó hangulatú esténk volt itt a Kodályban is. Nem sikerült továbbjutni, de alapvetően, ahogy én láttam, az első körben kerültünk hátrányba, de még lehetünk elsők, mert a közönségszavazatot nagyon magasan megnyertük. December 8-ig lehet szavazni annak érdekében, hogy a döntőben ott lehessen Nyíregyháza is. Köszönet mindenkinek a sok szavazatért, de ne álljunk le, nyolcadikáig még ugyan úgy nyomnunk kell, el kell mondanunk mindenkinek, és akkor a csapatunk ott lesz a döntőben”
– nyilatkozta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.
Ahogy véget ért a péntek esti harmadik elődöntő a közönségszavazás újraindul. December 8-án, hétfő reggel 9 óráig az elődöntőkben kiesett várospárokra lehet szavazni. A legtöbb SMS-t kapó várospár bejut a december 10-i döntőbe, vagyis Nyíregyháza–Nagybánya előtt továbbra is nyitva áll az út a finálé felé. Az új szavazókód a nyiregyhaza.hu-n is elérhető lesz – ha eljön az idő, támogassa Ön is várospárunkat, hogy Nyíregyháza–Nagybánya bejuthasson a döntőbe.


