Idén nem háborús övezetben ünnepel

A legemlékezetesebb karácsonyom, nem biztos, hogy egyben a legszebb is, hiszen rögtön azok az ünnepek jutnak eszembe, amelyeket a szeretteimtõl távol kellett eltöltenem. A munkámnak köszönhetõen idén is távol leszek a hazámtól, de ezúttal abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem háborús övezetben, így az ünnepeken a családom is velem lehet. A londoni Royal College Defense School hallgatójaként veszek részt egy közel egyéves felsõvezetõi tanfolyamon. Óriási megtiszteltetés és kitüntetés, hogy a parancsnokaim, vezetõim, a Magyar Honvédség vezérkar fõnöke méltónak talált arra, hogy a hazánkat képviselhetem. A több mint százéves múltra visszatekintõ intézménybe ugyanis az elmúlt 10 évben Magyarország nem delegált hallgatót, így 2006 óta én vagyok az elsõ. Több mint 50 országból érkeztek résztvevõk –, összesen mintegy százan vagyunk az évfolyamban. A tanfolyamon brit és nemzetközi – jelenlegi és leendõ – katonai és civil vezetõivel tanulhatok együtt, egyedüli magyarként a hazámat képviselve. Hatalmas lehetõség ez a nemzetközi kapcsolatok építésére, nemcsak katonai, hanem civil területen is. Igyekszünk megismerni egymás kultúráját, együtt dolgozunk a különbözõ munkacsoportokban, együtt dolgozzuk fel a tanáraink által megszabott feladatokat, utazunk, a családtagjaink is megismerkednek egymással. Fegyveres misszióim során eddig is dolgoztam nemzetközi környezetben, de a katonai világtól kissé eltávolodva nagyon érdekes megtapasztalni egy újféle jelentésû együttmûködést is. 2017 júliusáig tart a tanfolyam, ahol minél jobban szeretnék teljesíteni. Ezután remélem, hogy az itt megszerzett tapasztalatokat és kapcsolatokat hazatérve minél jobban tudom kamatoztatni.

Bruszel Dóra