Idén is várja a diákokat az Országos Fogyasztóvédelmi Sulitábor
Fotó: Illusztráció

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a 2020/2021-es tanévben is meghirdeti pályázatát Fogyasztóvédelmi Sulihét címmel, amelynek díjaként a legjobb pályamunkákat benyújtó iskolák tanulói és tanárai ingyenesen vehetnek részt a VIII. Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborban – közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.

Közleményük szerint a pályázaton részt vehet Magyarország valamennyi általános és középfokú oktatási intézménye. Az iskolák február 20-ig jelentkezhetnek a feosz@feosz.hu e-mail címen.

Ismertették: az a feladat, hogy az adott intézményben áprilisban megvalósítsák a Fogyasztóvédelmi Sulihét programot. Kötelező feladatként előírták egy rövid, két-három perces videó elkészítését a fogyasztóvédelemről, ahogyan azt a diákok látják.

A részt vevő iskolákat segítik azzal, hogy számukra írásos, elektronikus fogyasztóvédelmi szakmai háttéranyagot küldenek Tudatos fogyasztó vagy? címmel, amely hét különböző témakörben tartalmazza a program megrendezéséhez szükséges szakmai ismereteket közérthetően, és inspiráló ötleteket ad a témák kiválasztásához, vagy épp az egyes konkrét feladatokhoz, amelyeket az iskolák önállóan hirdetnek meg a diákok körében.
A tábort június hetedike-kilencedike között rendezik meg a Zsóry Zsibongó Gyermeküdülő és Ifjúsági Táborban – ismertette a FEOSZ.

Forrás: hirado.hu