Idén is lesz Vendel napi Pásztorünnep a Sóstói Múzeumfaluban!

2021-ben is megszervezik az évről-évre egyre nagyobb népszerűségre szert tevő Múzeumok Őszi Fesztiválját, amelynek idei jelmondata: Múzeumi harmónia. Az országos rendezvénysorozatot szeptember 27-e és november 11-e között tartják, több mint 600 féle programmal és csaknem 1200 eseménnyel várják az érdeklődőket. A programhoz csatlakozott a Sóstói Múzeumfalu is.

Október hetedikén és tizenötödikén „Tanárok délutánja és óvodapedagógusok Teréz-napi találkozója lesz, október 9-én Falusi hangverseny, október 26 és 29. között Szünetelj Velünk! című program, november 6-án pedig a kulisszák mögé leshetnek be a kíváncsi szemek. De ami még az októbert illeti: 16-án 10 és 16 óra között vidámsággal teli családi napra várnak mindenkit, ugyanis idén is lesz Vendel napi Pásztorünnep! Bár a részletes program még nem ismert, tavaly a vendégek betekintést nyerhettek a pásztorok által használt eszközök készítésébe, így pásztorműves-fafaragó, bőrdíszműves- és kovácsbemutatón vehettek részt. De a legkisebbekről sem feledkeztek meg, lehetett csuhézni, gyertyát mártani és báránykát készíteni a kijelölt portákon. Persze, a programok mellett bőséges volt a gasztronómiai kínálat is: Pásztorételek (öhön, birkapörkölt, pásztortarhonya, babgulyás és ökörszem) és a Nyíregyházi Borháló jóvoltából ízletes nedűk kóstolója várta a pásztorforgatag látogatóit.