Idén is lesz Városi Szilveszter, 2019 első napján pedig nem marad el az újévi koncert sem
A tavalyi Városi Szilveszter is sikeres volt, több ezren gyűltek össze a Kossuth téren. A Városháza előtt felállított színpadon – ahogy tavaly – idén is este nyolc órától csendül majd fel a zene, DJ Hajnal pörgeti majd a lemezeket december 31-én. Az idei rendezvény hivatalos plakátján is olvasható: a helyi DJ után a Desperado lép a színpadra, éjfél előtt Nyíregyháza polgármestere köszönti majd az óévbúcsúztatókat, majd jön a visszaszámlálás és a fergeteges tűzijáték. Hajnali fél egytől pedig a Happy Gang-es Cory biztosítja a talpalávalót.
Újév napján a nívódíjas Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport hagyományosan megrendezi nyíregyházi, újévi koncertjét. A mostani alkalom azért is lesz különleges, mert alapításának 80. jubileumát ünnepli a zenekar. Bakó Levente, városunk díszpolgára, Liszt-díjas trombitaművész vezényel majd.
Egy koncert fúvószenekarnak az egyik legfontosabb ágazata, stílusiránya a fúvósindulók megszólaltatása és ez az elején rendhagyó módon lesz előadva. Ezt követően nem maradhat el a bécsi keringő, jelen esetben a Johann Strauss császárkeringője, amit a Nyíregyháza Táncklub Marján Klára vezetésével fog eltáncolni. Utána is maradunk a jókedvnél, Johann Straussnál, polka következik a Tűzmadarak Majorette Csoportunk előadásában, majd Feketéné Kun Ildikó emblematikus balettegyüttese fogja eltáncolni Offenbach Orfeusz az alvilágban című nagyoperettjéből a kánkánt.
De lesz még kállai kettős a Szabolcs Néptáncegyüttestől, a szünet után pedig többek között Quimby és ABBA slágerek is felcsendülnek. Az újévi koncert január elsején 17 órakor kezdődik a Continental Arénában.
Dér Vivien
(Fotó: archív)


