Idén is fejleszt a Magyar Közút Nyíregyházán

Mindenekelőtt azonban egy pici visszatekintő: arról részletesen beszámoltunk, hogy közel 4,5 kilométer hosszan újult meg több részletben a 4-es főút Nyíregyháza térségében, már a várostáblán túl, Záhony felé, még tavaszra elkészült az Oros-Nyírjestanya bekötőút, később pedig a Debreceni úti felüljáró.

Nagykörút és Bocskai utca

Azt viszont csak úgy „tudomásul vettük”, hogy a Nagykörútnak egy újabb jelentős szakasza frissült fel. A hivatalosan a 36-os, Polgár–Nyíregyháza főút újabb belvárosi 1375 métere készült el, a Mező utca–Északi körút hosszában. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint az építés során a meglévő burkolat profilmarását követően 5 centiméteres burkolatmegerősítést kapott. Ennek részeként a Rákóczi utcai útkereszteződésnél a jobb oldali pálya útcsatlakozásnál az első burkolatszél-lekerekítés vezetésén módosítottak, az új ívvel a szélesítés egyméteres volt. A Vasvári utca keresztezésénél a bal pálya szegélyében is korrekciót terveztek. Az Árok utca keresztezésénél mind a bal, mind a jobb pályánál lévő gyalogos-átkelőhelynél korrekciót végeztek, a járdát kiszélesítették az útburkolat terhére. A szegélyeket cserélték, az autóbusz-megállók szegélyeit és a leszállóperonokat is átépítették, új, tartós burkolati jeleket festettek és a forgalomtechnikai elemeket is cserélték. A 41-es Nyíregyháza–Beregsurány főút 491 méteren újult meg, ez a valóságban a Bocskai utcai 4-es főút–Család utca közötti szakaszát érintette, hasonló műszaki megoldásokkal.

Idén jön Nyírszőlős

Az már tavaly ismert volt, hogy rendelkezésre áll a forrás – sőt, zajlik a közbeszerzési eljárás – a 3822-es, Nyíregyháza–Kótaj összekötőút 5450 méteres rekonstrukciójára, mely a város határától a Nyírszőlős határában tervezett 3822-3813-as számú Nyugati elkerülő út csomópontjában létesülő körforgalmi csomópontig tart. A kivitelezési munkák során a körforgalmi csomópont építési munkáihoz igazodnak az ütemezéssel. Utóbbit a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. koordinálja, s úgy tervezik majd a felújítást, hogy a kettő összeérjen és ne két fázisban kelljen dolgozni – ez a lakosságnak is kedvezőbb lesz. Ezért nem ismert még a kezdési időpont.

És a felüljáró...

A 36-os Polgár–Nyíregyháza főút Nyíregyháza–Záhony vasútvonal feletti hídról továbbra is annyit tudhatunk, hogy tartószerkezete a 2017. évi szakértői felülvizsgálat alapján felújításra szorul, s a tervdokumentáció engedélyeztetése és a sikeres közbeszerzési eljárás lefolytatása után a kivitelezési munkák várhatóan 2019-ben elkezdődhetnek, az ütemezésről később tudnak bővebb tájékoztatást adni.

Most még a hó

Elképzelhető, hogy ez nem a teljes idei lista, ám véglegeset még nem tud mondani az egyeztetések miatt Óvári László, a közút nemrégiben kinevezett új megyei igazgatója. Ám mint emlékeztetett, társaságuk most még „téli üzemmódban” van, s országosan összesen 32 000 kilométernyi közúthálózat, vagyis a gyorsforgalmi, a településeket összekötő fő- és mellékutak, illetve ezen utak településeken átvezető szakaszainak üzemeltetési és fenntartási feladatait látják el folyamatosan, jelen esetben az Országos Közutak Kezelési Szabályzatának előírásai szerint. Ebben vannak meghatározva az egyes beavatkozási idők, a gépparkjuk is ehhez van méretezve. S mire elmegy a hó és a jég, talán még frissebb információkat kapunk az idei tervekről.

 

Tarczy Gyula