Idén a hetedik Nyugdíjas Ki Mit Tud-ot rendezték meg, több mint 200 résztvevővel

Idén a hetedik Nyugdíjas Ki Mit Tud-ot rendezték meg, több mint 200 résztvevővel
Idén a hetedik Nyugdíjas Ki Mit Tud-ot rendezték meg, több mint 200 résztvevővel

Idén a hetedik Nyugdíjas Ki Mit Tud-ot rendezték, több mint 200 résztvevővel a Váci Mihály Kulturális Központban. A  versenyzők szólóének, zene, tánc, vers és próza kategóriában mutatkoztak be.

A Kaland Old Rock nosztalgiaműsorával indult a program a nagyszínpadon. A közönség láthatóan élvezte a hangulatot. Előkerültek a selfibotok és a telefonok. A második emeleti kék teremben, illetve a harmadikon, a színházteremben követték egymást különböző műfajokban és stílusokban a produkciók. A könnyűzene és beat keveredett a népzenével, klasszikus szövegekkel.

 Lőkös Imréné versenyző:

A sóstóhegyi Vadrózsa Tánccsoportnak vagyok a tagja, alakulásától kezdve. Minden KI MIT TUD-on részt vettünk eddig, meg az összes kulturális seregszemlén, ami a városban van.

Most bagi üveges táncot fogunk táncolni, nagyon  szép kalocsai karikázót is szoktunk -  legutóbb azzal nyertünk. Annak a ruháját magunk hímeztük. Nagyon szerettük azt a táncot, és persze szeretjük most is…

A sóstóhegyi asszonyok mellett felléptek a sóstóhegyi öregfiúk is, katonadalokkal. Igazi ember – és közösségformáló lehetőség egy – egy alkalomra való felkészülés.

Dr. Kovács Ferenc polgármester:

Nagyon örülök, hogy most is nagyon népszerű ez a rendezvény, amit az  Idősügyi Tanáccsal és az I. Nyírségi Fejlesztési Társasággal szervez az önkormányzat. 200 fellépő, és azt is tudom, hogy hetek óta készültek erre a nyugdíjas klubok. Azt gondolom, hogy ezt a Ki Mit Tud-ot folytatni kell, nem szabad abbahagyni. Ez egy kiváló közösségi program, és egyben a magyar kultúra ápolásáról is szól.

A városi önkormányzat rendezvényét az Idősügyi Tanács és az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság szervezte. Premier minden évben a ki mit tud, mely nem csak külsőségekben, de tartalmában is értékes.

Petneházyné Bugán Magdolna elnök, Első Nyírségi Fejlesztési Társaság:

Tulajdonképpen a KI MIT TUD egyféle városi nyugdíjas seregszemlévé vált, hiszen a nyugdíjasok nem csak itt a kimittudon, hanem a város összes rendezvényén igen aktívan vesznek részt. Értem ez alatt az iskolás rendezvényeket, a legkülönbözőbb civil szervezetek, idősek otthona lehetőségét, és amikor a fellépők hozzák a leírást az egyesületükről, most már egyre többet találkozom olyannal is, hogy I.hely II. hely, különdíj.

A közösségek tehát jegyzik az itt szerzett elismeréseket. A 7. Nyíregyházi Nyugdíjas KI mIT TUD több, mint 200 résztvevővel zajlott négy kategóriában. A zsűri szólóének – zene – tánc – vers és prózamodás műfajában döntött az I – II . és III. díjról, illetve különdíjakat is adományozott.

Kapcsolódó galéria

Városi Nyugdíjas Ki mit tud