Hűség, becsület, kitartás
Fotó: Szarka Lajos

Második alkalommal rendeznek Budo Gálát Nyíregyházát. A hétvégén a harcművészet mellett a japán kultúrával is megismerkedhetnek az érdeklődők. A szervezők számos különleges programmal várják a városlakókat. 

A tavalyi nagy sikere után idén is megrendezik a Budo-gálát Nyíregyházán. Az eseménynek április 6-án, szombaton 10 órától a Kodály Zoltán Általános Iskola ad otthont. A rendezvény célja a japán harcművészetek, valamint a japán kultúra népszerűsítése. A harcművészetek nem csak a testet mozgatják meg, hanem tanítanak is. 

- Olyan dolgokra tanít egy-egy tréning, mely mára már sajnos kiveszőben van, mint a hűség, a becsületesség, a kitartás. Többek között ezekkel az értékekkel is találkozhat az, aki ellátogat a gálára – mondta Sárga Richárd, szervező. 

A Covid idején a harcművészetekkel foglalkozó iskolák nehéz helyzetbe kerültek, mivel hónapokig nem oktathattak, és sok tanítványt veszítettek. Szinte az alapokról kellett újra építkezniük, de a mai világban különösen fontos a tanításuk.  A Budo-gála szervezői most harcművészeti bemutatókkal, kiállításokkal is készülnek, a látogatók kardokkal, festményekkel, magángyűjteménnyel és japán mesekönyvekkel is találkozhatnak és aki szeretne, japán táncokat is megtanulhat. 

- Nem csak a harcművészeteknek, karate stílusoknak a bemutatására kerül sor a gálán, hanem az ehhez kapcsolódó filozófia, kultúra is megelevenedik a hétvégén. Nekünk európaiaknak ez egy különleges világ, melybe bepillantást nyerhetünk – tette hozzá Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere. 

Az esemény díszvendége Suzuki Kimiyoshi sensei lesz, aki egy kard iskola tanítója, és mivel évek óta hazánkban él, jól beszél magyarul, így őt is lehet majd kérdezni. De az érdeklődők kimonókat és szamuráj páncélokat is láthatnak, egy kardkovács pedig a fegyverek készítéséről beszél. 

Kapcsolódó galéria

BUDO Gála 2024 beharangozó