Hulladékgyűjtési akcióra hívnak a diákok

Hulladékgyűjtési akcióra hívnak a diákok
Hulladékgyűjtési akcióra hívnak a diákok

A Nyíregyházi Diákpolgármesteri Iroda szervezésében augusztus első keddjén hulladékgyűjtési akció indul, melynek célja, hogy a város utcáit megtisztítsák az eldobott műanyag palackoktól, üdítőitalos dobozoktól, papírszeméttől, cigarettacsikkektől. Az akció a városházán nemrégiben megalakult Környezetvédelmi Kerekasztal már beharangozott eseménye, a diákpolgármesteri zöld program részeként.

Hulladékgyűjtésre szólítja fel a Nyíregyházi Diákpol­gármesteri Iroda a helyi fiatalokat közösségi oldalain. Az iroda saját kezdeményezésében szerveződő akcióhoz bármely nyíregyházi diák csatlakozhat augusztus 3-án – számolt be lapunknak Ecsedi Noémi diákpolgármester.

A szemléletformálás is fontos

– Egyáltalán nem azért szervezzük a mozgalmat, mert hulladékkal telinek találjuk városunkat. Pusztán a mellékesen a földre kerülő, a szél által kukákból kifújt vagy zsebekből kieső szeméttől szeretnénk megtisztítani a belváros utcáit – nyilatkozta Noémi. A város alpolgármestere, dr. Ulrich Attila pedig örül a kezdeményezésnek, s ott lesz az esemény startján is jövő kedden. – Ez is mutatja a friss Környezetvédelmi Kerekasztal, s a nyíregyházi diákok aktivitását, zöld szemléletét, példamutató hozzáállását. Nagyon örülünk a figyelemfelhívó akciónak, melynek a szemléletformálásban is fontos szerepe van.

Pontos menetrend a neten

Az oldalaikon közzétett felhívásban a pontos útvonalat is megjelölték: 7 óra 30 perctől lesz a gyülekező a Kossuth téren, innen 8 órakor indulnak útnak a fiatalok a Szent István utca irányába, majd a kórház környékét szeretnék megtisztítani, kiegészülve a Kert utca és az Inczédy sor területével, a Kossuth térre visszaindulva pedig a Bocskai utcát is hulladékmentesítik. A diákpolgármester kiemelte, hogy a veszélyes hulladékokra kiemelt figyelmet fordítanak majd, a fiatalok ezekkel semmiképp sem fognak érintkezni. Az út során folyamatos feljegyzést vezetnek majd arról, hol találkoztak ilyen jellegű hulladékkal, a listát pedig eljuttatják az illetékes szervek felé az eltávolítást kérve.

Közösségi szolgálat is lehet

– Az akciónak kiemelkedő szerepe van az éves programunkban, hiszen ez egy közös ügy, melyért közösen akarunk tenni. A környezetvédelem napjaink egyik legjelentősebb faktora, a csapatunk számára is igen fontos, hiszen a mi jövőnkről van szó. Ezért is csatlakozott a Nyíregyházi Diákpolgármesteri Iroda a nemrég alakult Nyíregyházi Környezetvédelmi Kerekasztalhoz – fűzte hozzá Noémi. Az eseményen való részvételért Iskolai Közösségi Szolgálatot tud igazolni az iroda a középiskolások számára, ezzel kapcsolatos jelentkezéseket Fa­cebook és Instagram oldalaikon várnak üzenetben. A hulladékgyűjtéshez szükséges eszközöket és védőfelszerelést az iroda biztosítja. A hulladékgyűjtési akció további részletei megtalálhatóak a hivatalos Facebook esemény leírásában.