Hőhullám: mutatjuk, hogy hol lesz ma 30 fok

A mai lesz az év eddigi legmelegebb napja.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat közösségi oldalán arról számoltak be, hogy idén először melegszik fel több helyen 30 fok fölé a levegő – mondhatni, részleges kánikulára számíthatunk.

Sok lesz a napsütés, az ország nagy részén csak kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő mellett. A gomolyfelhőkből több az északi, északnyugati tájakon képződhet, arrafelé délután néhány zápor, zivatar már kialakulhat. Az északnyugati, nyugati szél arrafelé több helyen élénk, erős, zivatar környezetében viharos lökések is kísérhetik.

A napnak ilyenkor már bőven van ereje, így erősen ajánlott védekeznie az erős UV sugárzás ellen annak, aki hosszabb ideig tartózkodik szabad levegőn.

Többek között 30 fok főlé melegszik a levegő a következő településeken: Budapest, Győr, Szombathely, Siófok, Pécs, Debrecen, Kecskemét.

 

Forrás: hirado.hu