Hódmezővásárhelyen rajtolt az Aqua SE
Az AQUA SE-Profil Trend csapata Hódmezővásárhelyen ugrott medencébe a felnőtt OB II-es férfi vízilabda bajnokság középszakaszának első fordulójában. Először a Balaton VK csapata volt az ellenfele a nyíregyházi pólósoknak. A találkozó első félideje még nagyon szorosra sikeredet, hiszen a második negyedet követően csak egy gól volt a különbség, azonban a végjátékot a Balaton partiak bírták jobban így 10-4-es vereséggel kezdett a nyíregyházi alakulat. A szegedi SZUVTE BT csapata elleni második mérkőzésre összeszedte magát az AQUA SE – Profil Trend csapata és egy nagyon szoros mérkőzésen sikerült megszereznie a három pontot. Ezen a találkozón is az első és második negyed sikerült a legjobban, hiszen a félidőre három gólos nyíregyházi előnnyel mehetek pihenőre a játékosok. A végjátékra egyre jobban felzárkózott a hazai csapat, de végül kitartott az előny és 10-9-es győzelemmel zárták a fordulót az AQUA játékosai.
Legközelebb március 1-jén lesz forduló a felnőtt játékosok számára Nyíregyházán a Városi Uszodában.
- Az első mérkőzésen leteszteltük a hódmezővásárhelyi kaput, hogy milyen erős anyagból készítették. A lövéseink 90%- a kapufán csattant. Sok volt a kapkodás és sokszor gyorsan akartuk befejezni a támadásainkat. Számítottam arra, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert az ellenfelünknek olyan játékosok nyerték meg. a mérkőzést, akik az utánpótlás országos bajnokságban is játszanak, így folyamatos edzésben és mérkőzés terhelésben vannak. A második mérkőzésen már jobban tetszett a játék egy kicsit higgadtabbak is voltunk a lövések pontosabbak voltak, azonban itt is volt egy kis kapkodás. Ezen javítanunk kell a következő fordulóra, ami hazai medencében lesz március 1-jén – mondta Hatvani Péter az OB2-es csapat vízilabda szakedzője.
AQUA SE-Profil Trend – Balaton VK 4-10 (1-1,1-2,1-3,1-4)
Gólszerzők: Kőrösi D. 3, Rényi P.
SZUVTE BT – AQUA SE-Profil Trend 9-10 (1-2,1-3,3-1,4-4)
Gólszerzők: Kőrösi D. 3, Molnár K. 3, Szanics G., Kedves I., Horváth D., Spák Cs.