Az „Itthon, együtt, közösen Szabolcs-Szatmár-Beregben” című pályázat több mint három esztendeje alatt 23 nagy és mintegy 50 kisebb rendezvényt szerveztek. A cél a lokálpatrióta szemlélet és az önazonosságtudat erősítése. A projekt zárása előtt a helyi tehetségek bemutatkozására és a Mandala Dalszínház Hiszek egy hazában című műsorára, egy ingyenes ajándéknapra várják a vendégeket augusztus 17-én a Sóstói Múzeumfaluban.
A helyi vonatkozású történelem, a kulturális tartalmak, a hagyományok megőrzése, a kulináris tradíciók, természeti és épített örökségünk népszerűsítése megannyi lehetőség a közösségi kapcsolatrendszer építésére. A vármegyei Identitás Program célja az, hogy szabolcsinak, szatmárinak, bereginek lenni büszke vállalás legyen.
A múltból táplálkozva építjük a jövőt. Akkor lehetünk biztosak a jövőben, ha biztosak a gyökereink, tudjuk, hogy miből táplálkozunk – kezdte mondandóját Tamási Áron gondolataira utalva – a Vármegyei Közgyűlés elnöke.
„Számos településen mutatkoztunk be a vármegyében eddig a rendezvénysorozattal. Számos együttműködő településünk volt, viszont a vármegye székhelyén, Nyíregyházán még nem volt eddig bemutatkozási lehetősége az Identitás Programnak. Így a rendezvénysorozat vége felé azt gondolom, fontos, hogy a megyeszékhelyen is bemutatkozzunk ezzel a projekttel. Olyan nagyrendezvénnyel készültünk, mely méltán számíthat minden nyíregyházi érdeklődésére. Szeretettel várunk mindenkit erre az ingyenes napra. Számos, neves előadónk lesz, és a múzeumfalunak a látványosságai, programjai is ezen a napon ingyenesen látogathatóak. Ezzel szeretnénk megköszönni azoknak, akik közreműködtek a programjainkban, és Nyíregyháza közönségének is, hogy ezt az ügyet szolgálhattuk az eddigiekben” – nyilatkozta Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke.
A jövő héten csütörtökön, augusztus 17-én délután fél 4-kor kezdődik a vármegyei identitás feszt. Ezen a napon ingyen látogathatják a múzeumfalut az esemény résztvevői. A házigazdák nevében is szólt ajánló.
A múzeumfalus fesztiválon fellép a projekt során felfedezett hátrányos helyzetű fiatalokból alakult több együttes is, a Varázscipők, a Szabolcsi Dobverők, a Karaván Hagyományőrző Cigány Táncegyüttes. Itt lesznek a sikeres vármegyei felnőtt csoportok is, vagy a nemzetközi színpadon is ismert 4 for Dance, vagy az Y2K Divattánc Stúdió, illetve a Parno Graszt együttes. A nap zárása a Mandala Dalszínház két éve bemutatott Hiszek egy hazában című műsora, melynek sztárvendége Sasvári Sándor Jászai-díjas színművész, énekes.
„Ebben az összeállításban részletek hangoznak el ismert, népszerű magyar történelmi rockoperákból, pl. az István a király, Kőműves Kelemen, az Egri csillagok, A költő visszatér, az 56 csepp vér, az 1956-os rockoperából, illetve magyar írók a hazaszeretetről és a nemzeti identitásról szóló versei hangoznak el egyrészt zenés feldolgozásban, valamint az összeállítást színesítik versek is” – tájékoztatott Bódis Gábor, a Mandala Dalszínház ügyvezető-elnöke.
A vármegyei identitástudat megőrzésére és építésére nyert TOP-os európai uniós pályázatot az önkormányzat. Több mint 20 ezer ember lehetett részese eddig a különböző programoknak. Volt már elszármazottak találkozója, zenei és kulturális műsor, főzőverseny, értéktalálkozó, konferencia, fórum, sokféle hagyományőrző és közösségi esemény.
„A vármegyei Identitás Programnak az a fő célja, hogy bemutassuk a lakosságnak, amit egyébként is naponta átélnek, csak tudatosuljon bennük, hogy milyen jó itt élni. Akár Szabolcsban, Szatmárban, Beregben. Milyen jó ide visszatérni családokkal, barátokkal, ha máshova elmegyünk. Mindennapjainkban miért jó büszkének lenni arra, hogy ebben a vármegyében éljük a mindennapjainkat, ide kötődünk. Itt rengeteg szellemi, épített és természeti érték van, amire büszkék lehetünk, csak ezeket be kell mutatni néha saját magunk számára is” – fogalmazott a Megyei Identitás Projekt szakmai vezetője, Zavarkó Árpád Mihály.
Az augusztus 17-i Itthon vagyunk – vármegyei identitás feszt helyszíne tehát a Sóstói Múzeumfalu. A program délután fél 4-kor kezdődik. A skanzen valamennyi kiállítását és kísérőrendezvényét a vendégek rendelkezésére bocsátják, lesz nagymosás bemutató, és kemencében sült kenyérlángos is.