Hétvégén szezonnyitó salakmotorverseny - a MACEC Kupára rangos mezőny érkezik

Hétvégén szezonnyitó salakmotorverseny - a MACEC Kupára rangos mezőny érkezik

A hétvégén Magyarországon is megkezdődik a salakmotoros idény. A MACEC Kupára több országból érkeznek versenyzők. Szeptemberben megyénkben rendezik az U21-es EB döntőt is. 

A koronavírus-járvány miatt tavasszal nem kezdődhetett el a salakmotoros idény. Július 18-án viszont elindul a szezon a Nagyhalász Speedway Ringen is. Ez lesz az első verseny. A MACEC Kupára hét országból érkeznek motorosok. A tervek szerint idén több versenyt is rendeznek majd a pályán, így a magyar bajnokság egyik fordulója is itt lesz.   

- Két fordulós lesz a bajnokság, egy futamot Debrecenben, egyet nálunk tartanak majd. Sűrű a program a következő időszakban, így nehéz időpontot találni a versenyekre, mivel a motorosok nagy része különböző ligákban indul, mi viszont jó versenyzőket szeretnénk vendégül látni, ezért folyamatosan egyeztetünk - mondta Albók József, a Nagyhalász Speedway Ring tulajdonosa. 

Szeptember 12-én az U21-es EB döntő házigazdája lesz a Speedway Ring. Tavaly volt már felnőtt és utánpótlás EB-selejtező is a pályán, és olyan pozitív volt a visszajelzés, hogy ezúttal finálét rendezhetnek Nagyhalászban. A most szombati versenyre szigorú előírások mellett kerülhet sor, így a motorosok  és a szerelők a depóban végig maszkot viselnek majd, és az itt dolgozó fotósok is csak maszkban léphetnek be. A nézők számára ennek viselése nem kötelező, viszont ezúttal a szurkolók nem mehetnek majd be az eredményhirdetés során a pályára, de a lelátókon ülhetnek egymás mellett. Július 18-án 16 órától kezdődik a verseny, előtte 13 órától edzést tartanak a pályán.