Helyi sikerek a Bocuse d’Or döntőjében – Kelemen Roland séf állt a magyar csapat élén
A legjobb tál különdíját nyerte el Magyarország csapata idén a Bocuse d’Or döntőjében, amelynek élén Kelemen Roland, a nyíregyházi Hunguest Sóstó séfje állt. A világ legrangosabb gasztroversenyén 24 ország szakemberei mérkőztek meg egymással. Hatalmas sikernek számít, hogy a legjobb tál díját a magyaroknak ítélte a világszerte elismert séfekből álló zsűri, az ételkompozíció a magyar történelmet idézte fel.
Csapatmunka eredményeként készül az ebéd a nyíregyházi Hunguest Hotel Sóstóban, ahol a konyha vezetője az a Kelemen Roland, aki január végén a magyar csapat élén is állt a Bocuse d’Or világversenyén. A szakácsverseny néhány éve került be a magyar köztudatba, amikor 2016-ban Széll Tamás lett a megmérettetés európai győztese. A nyíregyháziaknak is érdemes volt követni az elmúlt időszakban a verseny alakulását, miután Kelemen Roland előbb bejutott a Bocuse d’Or magyar döntőjébe, amit megnyert, és az európai válogatón is a különdíjjal jutalmazták őt és csapatát. Így került be a világ szakács elitjébe, ahol idén január végén a lyoni versenyen is bemutatkozhatott.
(Fotó: Facebook/Magyar Bocuse d'Or Akadémia)
A magyar történelem jelent meg a tálon
A felkészülés két évet vett igénybe, amelynek meg is lett az eredménye, a legjobb tál különdíját nyerte el Magyarország csapata.
A mostani táltémához őz volt a kiírás, mi pedig próbáltunk magyar vonatkoztatást is belevinni ebbe úgy, hogy a magyar történelmet jelenítsük meg. Nekem a honfoglalás jutott eszembe, illetve amikor a magyarok egy vadászat közben találták meg ezt a helyszínt, bár igaz, nem a szarvas volt kiírás, de mi ezt próbáltuk megmutatni az őzzel. Ezt a húst egy darabban, csontosan kellett megjeleníteni, valamint az őzlapockából egy pitét készíteni, a tál koronáját ezek adták”
– nyilatkozta Kelemen Roland executive chef.
(Fotó: Facebook/Magyar Bocuse d'Or Akadémia)
Korábban egyébként az európai selejtezőn is a legjobb tál díját nyerte meg a hazai csapat. Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke korábban úgy nyilatkozott a magyar csapat eredményeiről, hogy sok-sok év tapasztalat, rengeteg munka, áldozat és összefogás van mögötte. Ezeket Kelemen Roland is megerősítette.
Ezen a versenyen minden nagyon kötött és szigorú szabályok vannak, így fontos mindent részletesen tanulmányozni. Volt még gyümölcsköretünk is, ezt is megpróbáltuk a saját tradíciónkra visszavonatkoztatni. A nagyapám gyümölcsöskertje jutott eszembe, hogy ott miket ettünk. Így ez alapján volt vilmoskörte chutney, aminek az édességét egy kis meggyel próbáltam kompenzálni, hogy egy kis savat is belevigyünk. Ez a köret illeszkedett a szarvashoz”
– mesélte a séf.
A lyoni világversenyen egyébként 24 ország csapatai mérték össze tudásukat és végül a franciák állhattak a dobogó legmagasabb fokára, a magyar csapat a tizenharmadik lett a különdíj mellett.
Hazahozzák a jó tapasztalatokat
Kelemen Roland hozzátette, a versenyeken szerzett tapasztalatokat a nyíregyházi konyhába is hazahozzák, próbálja a jó gyakorlatokat itt helyi szinten működtetni, ilyen például az igényesség, az odafigyelés, hogy mind a konyha, mind a szálloda is egy új szintre tudjon lépni. A séf úgy véli, a magyar gasztronómia fejlődőképes, vannak olyan fiatalok, akik nagyon tehetségesek és ebben a szakmában szeretnék bemutatni, hogy mire képesek, őket pedig támogatni kell – mesélte a lyoni világversenyről nemrégiben hazatért Kelemen Roland.