Helyi önkormányzati, nemzetiségi és  EU parlamenti választás egy napon

Június 9-én egyszerre három választás is zajlik majd Magyarországon. Az EU parlamenti választás időpontjához lett igazítva 2024-ben az önkormányzati választás, melynek részeként a nemzetiségi képviselőkre is voksolhatunk. Ám nem mindegy például, hol tartózkodunk aznap, mert ez befolyásolhatja a lehetőségeinket. A részletekről dr. Szemán Sándor címzetes főjegyzőt, a Helyi Választási Iroda vezetőjét kérdeztük.

– A jogszabály módosításával most először kerül erre sor, hogy három választás egyszerre, egy napon történik. A helyi önkormányzati választásokon polgármestereket, önkormányzati képviselőket, valamint nemzetiségi önkormányzatokat, míg az uniós voksolás alkalmával az európai parlamenti képviselőket választjuk meg Magyar­országon. Az Európai Unió mindig meghatározza, hogy a választások ötévente mely időszakban történhetnek meg, ez néhány nap, Magyarországon nincs is lehetőség ennek alapján másik időpontra kiírni, hiszen a magyar alaptörvény értelmében a választásnak vasárnapra kell esnie. Azután született a döntés, hogy őszről előre hozták az önkormányzati választásokat is.

 

EU parlamenti választás

– Ennek nem változtak a szabályai. Magyarország egy választókerületet alkot, és a jelöltek a párt vagy pártszövetségek listájára kerülnek. Mindez országos szinten történik, itt a helyi választási irodáknak nincs szerepe. Egyetlen szavazólapot kap mindenki az európai parlamenti választás vonatkozásában, és az eredmény alapján kiderül, ki lesz az a 21 képviselő – mint jelenleg is –, akik a következő 5 évben Magyarországot az uniós parlamentben képviselni fogják.

 

Érkeznek az értesítők

– A június 9-i választással összefüggésben a napokban postázták az értesítőket, ennek a végső határideje április 19-e volt, a korábbiaknál még részletesebb tájékoztatással. Ha valakinek nem érkezett meg a postaládájába, mindenképpen érdemes utánajárni, telefonon vagy személyesen lehet érdeklődni a városházán, a polgármesteri hivatalban, hiszen itt már folyamatosan dolgoznak a munkatársaim választási ügyekben.

Vagy pedig a valasz­tas.hu oldalon is lehet információt szerezni. Javaslom, hogy amit lehet, próbáljanak meg elektronikusan intézni, de természetesen személyesen vagy telefonon is rendelkezésre állunk a 42/524-524-es központi számon. A legfontosabb információ, hogy hol, melyik szavazókörben és milyen címen szavazhat a választópolgár, milyen érvényes okmányokkal kell rendelkeznie, és hasznos információkat kaphat arról is, ha például nem tartózkodik az állandó lakóhelye szerinti településen, tud-e, és ha igen, hogyan tud szavazni, illetve néhány egyéb praktikus tudnivaló is szerepel benne, például a mozgóurnás szavazásra való jelentkezés.

 

Nem változtak a körzethatárok

– Ami a helyhatósági választást illeti, a híradásokból lehetett értesülni, hogy Nyíregyházán nagymértékben nem csökkent a választópolgárok száma, sőt a megyei jogú városok közül a dobogón vagyunk ebből a kedvező szempontból. Ez azt is eredményezte, hogy nálunk nincs változás, ugyanannyi képviselőre szavazhatunk, így nem változott az egyéni választókerületek száma és területe sem, továbbra is 15 van, ugyanabban az elosztásban.

 

Ellenőrizzük a szavazókör helyét

– Ami viszont fontos, és ez minden választásnál megtörténik, a lakosságszám arányának változásával felülvizsgáljuk a szavazóköröket. Ezért korántsem biztos, hogy ugyanabban a szavazókörben kell most is szavazni a választópolgárnak, mint korábban, ezért mindenki nézze meg, hova kell mennie. 101 szavazókörbe lehet menni szavazni, ez nem változott, ennyi bizottság fog majd dolgozni, melyben 5–8 ember ül, és minden bizottság mellett ott lesz a polgármesteri hivatal egy dolgozója, a 101 jegyzőkönyvvezető, akik a bizottság munkáját segítik. Természetesen számos ember dolgozik még emellett a választás előkészítésében, előre is köszönöm azoknak az intézményeknek, társaságoknak, egyéb szervezeteknek a munkáját, akik biztosítják ezt a 101 szavazókört, hogy ott érvényesen lehessen a demokrácia ünnepét gyakorolni. Ha viszi magával az értesítőt, könnyebbséget jelent, de a legfontosabb, hogy személyazonosításra, lakcímigazolásra érvényes okmányokkal kell rendelkeznie. Kérjük, ellenőrizzék, hogy ezek ne csak most, hanem egészen június 9-ig is érvényesek legyenek.

 

EU parlamenti: bárhol szavazhatunk

– Aki az európai parlamenti választáson kíván részt venni – mivel mindenkinek ugyanaz a szavazólapja –, megteheti az állandó lakóhelyén, akkor is, ha az országban bárhol másutt tartózkodik, és oda átjelentkezik, vagy ha külföldre megy, akkor magyar külképviseletre átjelentkezve.

 

Önkormányzati: csak otthon, vagy bejelentett tartózkodási helyen

– Ha valaki a helyi önkormányzati választáson kíván részt venni, más a helyzet. Ha ugyanis nem az állandó lakóhelyén tartózkodik, rendkívül korlátozott lesz a választási lehetősége. Másik településen csak akkor választhat, ha azon a településen bejelentett tartózkodási hellyel, ideiglenes lakcímmel rendelkezik, és ezt a lakcímét már korábban, legkésőbb idén február 11-ig létesítette.

Ebben az esetben az ideiglenes lakcíme szerinti települési jelöltekre szavazhat átjelentkezéssel. Minden más esetben, akár az ország bármely más településén, akár külföldön tartózkodik, úgy a helyhatósági választásokon – beleértve a helyi önkormányzati, mind a nemzetiségi választásokat – nem tud részt venni. Magyarországon közel 3200 település van, tehát rengeteg jelölt lesz, kivitelezhetetlen lenne, hogy mindenhol elérhető legyen minden szavazólap. Egy fontos határidő: május 31-e, ami vonatkozik mind a belföldi, mind a külföldi átjelentkezésre, külképviseleti névjegyzékbe vételre és a nemzetiségi névjegyzékbe kerülésre is.

 

Nemzetiségi választások

– A nemzetiségi választásokról szólva, a jelöltajánlás időszaka itt is április 20-án fog kezdődni. Jelenleg 7 nemzetiségi önkormányzat van Nyíregyházán. Akik nemzetiségi választói jegyzékbe kerültek, ők adhatnak le szavazatot. Azok tehetik ezt meg, akik az adott nemzetiséghez tartozónak vallják magukat, ezt is meg lehet tenni elektronikusan, és a polgármesteri hivatalban személyesen is.

 

Kampányidőszak, ajánlások gyűjtése

– Hivatalosan a választási kampány a választástól visszaszámolt 50. napon, ahogy a szakzsargonban mondjuk, a mínusz 50. napon kezdődik, ez mindig szombatra esik. Ilyenkor a polgármesteri hivataloknak 8.00 és 16.00 között ügyeletet kell tartani. A már megigényelt ajánlóíveket adhatjuk ki, illetve aznap is lehet ajánlóíveket igényelni a jelölteknek, jelölőszervezeteknek. Már aznap el lehet kezdeni az ajánlások gyűjtését, és összesen 17 napon keresztül lehet gyűjteni az ajánlásokat, május 6-án, hétfő 16 óráig. Közismert tény, hogy nincs már „kopogtatócédula”, helyette ajánlóívek vannak. Egy választópolgár a saját körzetében bárhány jelöltre adhatja az ajánlását, hiszen úgyis a szavazás fogja eldönteni, hogy kire adja le a voksát. Az egyes ajánlóíveken 8 ajánlás szerepelhet.

 

Ajánlások: csak pontosan érvényesek

– Szűk 95 000 választópolgár van Nyíregyházán. A polgármester-választáson, a 100 000 fő feletti megyei jogú városokban, így nálunk is legalább 500 érvényes ajánlás szükséges, a 15 egyéni körzetben pedig a választópolgároknak legalább 1 százaléka. Erre vonatkozóan hoznom kellett egy határozatot, amelyben megállapítottam a választópolgári névjegyzék száma alapján az 1 százalékokat, és ezt közzé is tettük.

Nyíregyházán 51 és 74 között van ez a szám, kerületenként eltérően. Nem nagy számról van szó, viszont érdemes időben összegyűjteni, hiszen ezek érvényességét is ellenőrizni kell, és csak azok kerülhetnek majd fel a szavazólapra, akik elérik a kerületben előírt érvényes ajánlószámot. Fontos, hogy a választópolgárnak az ajánlószelvényeken feltüntetett adatai pontosan és hibátlanul kerüljenek meghatározásra, a név, illetve az egyéb személyazonosító adatok pontosak legyenek, mert ha ezekben hiba van, azt nem lehet érvényesnek elfogadni. Érdemes az ajánlóíveket igazolvány alapján kitölteni.