Háziorvosok is oltanak hétvégén – 7 praxisban várják a szakemberek a hozzájuk tartozókat

Hét nyíregyházi háziorvos csatlakozott a Települési Oltási Akciónapokhoz január első hétvégéjén. A szakemberek előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül várják a hozzájuk tartozó lakosokat. Január 7-én pénteken 14 és 18 óra között, január 8-án szombaton 10 és 18 óra között lehet kérni az első, második vagy harmadik adag vakcinát.

Több mint egy éve lehet felvenni Magyarországon is a koronavírus elleni védőoltásokat, a kezdeti időszakban csak bizonyos munkakörben dolgozók, illetve idősek kérhették a vakcinát, viszont hónapok óta már bárki számára elérhető. Jelenleg már több mint 6 millió 260 ezer a beoltottak száma hazánkban, ez pedig napról-napra nő. A teljes körű védekezés érdekében már a harmadik oltás felvételét is javasolják a szakemberek, a kórházi oltópontokon minden nap van erre lehetőség.

Oltási kampány

A vakcinák népszerűsítése érdekében oltási akcióheteket hirdetett már tavaly is a kormány, akkor előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül fogadták a lakosságot a kórházi oltópontokon. Ezt januárban is folytatják, illetve már a háziorvosoknak is csatlakozni kell a kezdeményezéshez. A nyíregyházi Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság ezek alapján arról tájékoztatja a lakosságot, hogy az első januári hétvégén hét háziorvos csatlakozik a Települési Oltási Akciónapokhoz.

Szállítják a lakosságot

Megjelentetjük mindazoknak a háziorvosoknak a listáját, akik ebben a kampány oltásban részt vesznek, még pedig oly módon, hogy az időpontokat is közöljük majd, amelyek alapján a lakosok tudják keresni a háziorvosokat. Ezek pénteki és szombati napok lesznek és gyakorlatilag szinte egész nap oltani fognak a háziorvosaink. Azok számára, akik tanyabokorban élnek, az önkormányzat lehetőséget nyújt arra, hogy ha más módon nem tudják megoldani az oltópontra vagy a háziorvosi rendelőbe való eljutást, akkor őket szállítjuk, hiszen emiatt nem lehet, hogy valaki ne tudja felvenni az oltást. A Humán-Net Alapítvány megadott telefonszámára jelezhetik, ha van ilyen szállítási igényük.” – nyilatkozta Dr. Kása Brigitta, Nyíregyháza aljegyzője.

Akiket érdekel ez a lehetőség, a 0630/633 9187-es telefonszámon kérhetnek segítséget. A szállítást az alapítvány tanyagondnoki szolgálata végzi majd.

Tudnivalók a hétvégére

Az oltások felvételéhez nem szükséges előzetes időpontfoglalás vagy előzetes regisztráció – legyen szó akár az első, második vagy a harmadik oltásról. Azonban kérik, hogy az előre tervezhetőség érdekében, az oltást igénybe vevő a szándékát lehetőség szerint előzetesen egyeztesse a háziorvosával. A vakcinafelvételhez szükség van TAJ kártyára, személyazonosító igazolványra, lakcím kártyára, illetve ha van, akkor a korábbi oltások lapjára. Januárban mind a 44 háziorvosi körzet a négy hétvégén sorra kerül majd. Január 7-én pénteken 14 és 18 óra között, január 8-án szombaton 10 és 18 óra között kérhetik az első, második vagy harmadik adag vakcinát.

Az alábbi orvosok oltanak január első hétvégéjén:

-28.számú háziorvosi körzet: Dr. Fekete Zsuzsanna, Csillag utca 4-6. 42/249-965, 20/235-1014

-22.számú háziorvosi körzet: Dr. Kovács Emília, Szent István utca 61. fsz. 1. 42/461-362, 20/509-7281

-40.számú háziorvosi körzet: Dr. Kozma Ottó, Oros, Tornácos utca 1/B 42/481-581

-8.számú háziorvosi körzet: Dr. Madai Ildikó, Toldi utca 65/A 42/401-356

-6.számú háziorvosi körzet: Dr. Simon Ildikó, Fészek utca 139. 42/420-741, 70/5968976

-18.számú háziorvosi körzet: Dr. Soós Zoltán, Szent István utca 61. fsz. 1. 42/460-202, 30/4940-900

-23.számú háziorvosi körzet: Dr. Tomasovszki Tamás, Vécsey utca 6. 42/492-600

A fiatalok oltási is folyamatos

Közben a kórházi oltópontokon az 5-11 éves korosztály számára is folyamatos az oltás a Jósa András Oktatókórházban, január 3-ától 14-éig, minden munkanapon 13:00 és 17:00 óra között fogadják a gyerekeket, Mátészalkán és Fehérgyarmaton pedig január 12-én 12 és 14 óra között. Nekik minden esetben kötelező az előzetes regisztráció és időpontfoglalás. A kórház tájékoztatása szerint a 12 évesnél idősebb gyermekek oltása a megszokott módon, a felnőttekével együtt történik, melyre időpontfoglalással, illetve január minden hetében csütörtöktől szombatig tartó akciónapokon, regisztráció nélkül is lehet jelentkezni. A decemberi oltási akcióban megyénkben csaknem 1500 kisgyermek kapta meg problémamentesen a koronavírus elleni oltás első adagját a kórházi és háziorvosi oltópontokon.