Hazatér 10 év után a Drága örökösök Horváth Józsija

Varga Balázs az És tessék! című improvizációs esttel érkezik Nyíregyházára

Egyszeri és megismételhetetlen élményt kínál közönségének a Móricz Zsigmond Színház, a garanciát pedig az És Tessék! – Interaktív improvizációs est adja ehhez (Szindbád Rendezvényterem, október 9., péntek 18 óra 30 perc). Az egész előadás improvizációkra épül, a közönség bevonásával formálódik a cselekmény, ettől lesz egyedi és valóban meg nem ismételhető. Egyik főszereplő Varga Balázs, aki több éven át volt a társulat oszlopos tagja – vele beszélgettünk műfajról és visszatérésről.

– Az természetes, hogy a közönség hazavár, de neked milyen érzés újra Nyíregyházán fellépni?

– Idén tíz éve, hogy az utolsó évadot töltöttem a Móricz Zsigmond Színházban, amiről egyszerűen csak azt tudom mondani: igazából itt tanultam meg mindent. Az egész pályát itt kezdtem, s lettem színész, ezért számomra nagyon megható és érzelmes pillanat visszatérni. Közben nagyon sok minden történt velem, hogy csak a Drága örökösök sikerét említsem, amelyben szélesebb közönség is megismert, de nagyon sok jó dolog ért, és az egészet a hét évadnyi nyíregyházi lét alapozta meg. Ez után lettem országosan ismert színész, és ezt felhasználva foghattam olyan dolgokhoz, amiket már régóta szerettem volna megvalósítani. Gyerekekkel foglalkozom, megalapítottam és vezetem a Boldogság Gyár Színjátszó Stúdiót, már több mint 100 gyermek tartozik hozzánk. Azt a sok-sok értéket, amit Nyíregyházán kaptam és tanultam, azt igyekszem közvetíteni és továbbadni a következő generációknak.

– Jó ezeket hallani, de vágjunk a téma és az este közepébe: mi a fő különbség az improvizációs előadás és az előre megírt színdarab között?

– Teljesen más a kettő rendszere és merőben eltérnek a felkészülési fázisai is. Adott egy váz, vannak olyan játékok, amelyek improvizációs műsorokból ismerősek lehetnek a nézőknek, de a felépítmény már egyedi, és ez minden előadásra külön-külön érvényes. Ez teljesen más felkészültséget igényel, mert egyik pillanatról a másikra nagyon sok új dolog történik. Az adrenalinszint sokkal magasabbra ugrik ilyenkor. A színész természetes módon izgul egy hagyományos előadás előtt is, de mivel itt nincsenek előre rögzített, begyakorolt jelenetek, sokkal jobban észnél kell lenni, figyelni a másikat és együtt élni a cselekménnyel. Ez egy hatványozott helyzet színészileg – nehezebb, de egyben izgalmasabb. A megírt daraboknál is előfordul improvizáció egy kisebb bakinál, egy elfelejtett szövegrésznél vagy egy váratlan eseménynél, de itt végig ez működik. Csakis előre nem látható események zúdulnak a színészre, nem tudjuk, hogy az adott jelenetben hogyan reagál a partner, és persze a közönség! Az interaktivitás a másik pillére az egésznek.

– Hogyan születnek meg az előadás során a történetek és a karakterek?

– Van egy váz, ami csak a kereteket adja meg. Például nem lehet kimondani tiltott szavakat, vagy egy kártyán jut el hozzánk az instrukció, hogy az adott jelenetben milyen legyen a színész: álmos, arisztokratikus, gonosz, gyermeteg, félős, bátor. A játékmester és a nézők révén kapják meg a színészek ezt, amit bele kell építeni a jelenetbe, megspékelve különböző stílusú előadásmóddal. Teszem azt teljesen hétköznapi dolog, hogy az ember elmegy az orvoshoz, és kissé hipochonder, az orvos nyugtatgatja, de közben érkeznek a váratlan instrukciók, hogy hogyan kezeljük ezt a helyzetet. A játékmester és a nézők együtt rendeznek, és ebből mindig jó dolgok sülnek ki.

– Általában mi hozza el egy-egy előadás legviccesebb, legemlékezetesebb pillanatait?

– A váratlanságban rejlik a legnagyobb erő, ebben pedig a nézők adják a kimeríthetetlen forrást. Előfordult például, hogy egy első randevús jelenetsor közepén hirtelen kiderül, az egyik szerelmes vámpír. Egészen extrém szituációt szül, amikor egy eleve különleges helyzetben a nézők elképesztőbbnél elképesztőbb karaktereket dobnak be nekünk.

– Ennyire fontos a közönség ötleteinek és reakcióinak szerepe?

– Adott két férfi és egy női színész, és már eleve azt is a néző dönti el, hogy ki szerepeljen egy-egy jelenetben, és aztán fűzik, csavarják tovább a történetet. A színészek igyekeznek megoldani a feladatot, nyilván ízlésesen és humorosan, de ebből többnyire közös nevetés lesz. Az mindig nagy közönségkedvenc, amikor egy jelenetet eltérő stílusban kell előadni, s kel életre ugyanabból a történetből rajzfilm, sci-fi, horror, romantikus vígjáték. Ez az interakció abszolút szüli a váratlanságot.

– Lehet olyan helyzet, jelenet, amikor maga a színész is meglepődik? Vagy ezen gyorsan át kell lendülnötök?

– Nagyon röpke pillanatnyi meglepődés lehetséges csak, ugyanakkor ennek az egésznek az erejét a közvetlenség adja. Ezért válik természetessé, hogy sokszor együtt nevetünk a közönséggel, jelezzük a reagálást a másik poénjára, összekacsintunk a nézőkkel. Ez teremti meg az igazi hangulatot, ez szüli meg azt a közvetlenséget, vonja be a közönséget, aki duplán szórakozik, mert együtt alakítjuk, merre futnak ki a történetek.

– Nyíregyházára mivel készültök?

– Ez most még legyen titok, de azt ígérhetem, hogy nagyon sok meglepetéssel szolgálunk a nyíregyházi közönségnek. Annyi elárulható, hogy beleépítjük az itteni múltamat és élményeimet. Készülünk a Drága örökösök jelenetei ihlette poénokkal is, így kicsit Horváth Józsit is megidézzük, de egyébként a szabad játék adja meg majd a hangulatot, amelynek még a szabályai és a tervezett jelenetei is különböző improvizációs feladatokra, játékokra épülnek. Ez adja az erejét, lényegét, így minden előadás teljesen más. Vannak olyan visszatérő nézőink, akik folyamatosan jönnek újabb és újabb előadásra, hiszen minden este más élményhez jutnak, és az, hogy mi történik aznap, csak ott, abban a pillanatban fog megszületni. Egyet ígérhetek: a kötődésem Nyíregyházához mindenképpen hangsúlyosan meg fog jelenni.

(Szerző: Nyéki Zsolt)