Hazai pályán a jégkorongosok - ontották a gólokat a Szabolcsi Sólymok

Utánpótlás jégkorong tornát rendeztek Nyíregyházán. A Szabolcsi Sólymok hazai környezetben léphettek jégre. A sportág egyre népszerűbb a gyerekek körében. 

Gyerekek a jégpályán, szülők a lelátón. A 2019/20-as jégkorong utánpótlás szezonban először hazai pályán játszhattak a Szabolcsi Sólymok csapatai. Az U10-es korosztályban először láthatták Nyíregyházán Kercsó Árpád mesteredző tanítványait a szurkolók.

A Szabolcsi Sólymok mellett a Debreceni Hoki Klub, a sátoraljaújhelyi Zempléni Hiúzok csapatai vettek részt a tornán.  

- Nem csak a szülők és gyerekek, mi edzők is nagyon vártuk már, hogy hazai környezetben bemutatkozhassunk. Nagyon nem izgulok a csapat miatt, legutóbb is ontották a gólokat Debrecenben - mondta Kercsó Árpád mesteredző.

A Sólymok U12-es csapata is ütőt ragadott. A nyíregyháziak a Kiskőrös, a Kazincbarcika és a Kecskemét együtteseit látták vendégül. A mieink remekül szerepeltek, de ami ennél is fontosabb, hogy a sportág egyre népszerűbb a megyeszékhelyen. Már több mint hetven gyerek jégkorongozik rendszeresen, közöttük több olyan tehetség is van, akik kitartó munkával akár felnőtt játékosok is lehetnek. A fiúk mellett négy lány is jár az edzésekre. A gyerekek munkáját a téli időszakban megkönnyíti, hogy hazai környezetben tréningezhetnek, korábban az edzések miatt más városokba kellett utazniuk. Az U14-es együttes Békéscsabán vett részt egy megmérettetésen. A következő hetekben több felkészülési tornán is játszanak a fiatalok. A jégkorong mellett a korcsolyázás is népszerű Nyíregyházán, főleg a fiatalok és a családok körében. A Sportcentrum több olyan rendezvényt is szervez, melyen sportolhatnak, és szórakozhatnak is a diákok. A napokban már a 20 000. látogatót köszöntötték.