Ha nem muszáj, ne keresse most fel orvosát! – A tömeges terjedés megelőzése a cél

A közgyógyellátásban érintetteknek sem kell most az orvoshoz menni!

A koronavírus-járvány tömeges terjedésének megelőzésére fontos, hogy az idősek és betegek is lehetőleg maradjanak otthon, még a házi orvosi rendelőt is kerüljék el, hiszen ott általában sok ember van. Ennek érdekében több olyan könnyítésről született döntés, amelyek csökkentik az orvos-beteg találkozás szükségességét. Kérjük, hogy az idősek és krónikus betegek különösen kerüljenek minden olyan helyet, ahol sokan vannak, kiemelten a zárt helyeket!

A közgyógyellátásra való jogosultság a kormány döntése értelmében a veszélyhelyzet időtartama alatt, majd annak megszűntét követő 90 napig fennmarad. Emiatt tehát senkinek nem kell elmenni a háziorvoshoz.

A keresőképtelenségről szóló igazolásokat sem kell 2 hetenként kiállítani.

Az emelt és kiemelt támogatással rendelhető gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre kiállított szakorvosi javaslatok is érvényesek maradnak a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint a veszélyhelyzet megszűnését követően 90 napig.

A veszélyhelyzet végéig a kórházak halasszák el az ütemezett műtéteket, és csak a tartós egészségkárosodást elkerülő műtéteket végezzék el. Az EMMI kérte az intézmények vezetőit, hogy erről haladéktalanul tájékoztassák a betegeket.

Ugyancsak a koronavírus-járvány miatt született az a döntés, hogy bárki kiválthatja hozzátartozója, ismerőse gyógyszereit, mert rendeletben egyszerűsítettük az e-recept kiváltásának feltételei.


Segítsünk az időseknek, betegeknek a gyógyszerkiváltással is!

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/segitsunk-az-idoseknek-betegeknek-gyogyszerkivaltassal

 

Forrás: koronavirus.gov.hu