Gyógynövénykertet alakítottak ki a Zrínyiben

Gyógynövénykertet alakítottak ki a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium udvarán. Ezzel a 2020-2021-es koronavírus-járvánnyal terhelt tanév nehézségeire, a megküzdés bátorságára emlékeznek a diákok és a pedagógusok, valamint ezzel szeretnék felhívni a figyelmet a testi-lelki gyógyulás lehetőségére.

Szalagavató, ballagás, nagy ünnepségek – a zrínyis végzős diákoknak is ezekről mind le kellett mondaniuk a világjárvány miatt. Az intézményben egy-egy tanévben számtalan programot szerveznek, az elmúlt időszakban ezek is elmaradtak. Ennek ellenére is próbálnak ünnepélyes keretek között elbúcsúzni a diákoktól a Zrínyiben.

Csendes búcsú

Filozófiánk viszont, hogy az életküszöb eseményeknek meg kell adni a módját. Ha nem lehet itt háromezres tömeg, most itt három az egyben tartunk egy olyan ünnepélyes érettségibizonyítvány-osztást, ahol egy picit vissza tudunk csempészni az iskolai és a családi ünnepek meghittségéből. Két szülő – természetesen a járványügyi szabályok betartása mellett – jelen lehet, virágszőnyeg fogadja a belépő diákokat a nagyon szépen feldíszített tornatermünkben és ilyen ünnepélyes keretek között kapják meg az érettségi bizonyítványt, amiért azt gondolom, hogy egyetlen évfolyam sem dolgozott annyit mint ők” – mondta Huszárné Kádár Ibolya, a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium intézményvezetője.

Utolsó év a járvány idején

Ez az évfolyam 2020. márciustól az érettségiig mindössze 43 napot töltött az iskola falai között, az intézményvezető szerint emberpróbáló hónapok voltak. A most ballagó osztály öt évet töltött a Zrínyi Ilona gimnáziumban, az Arany János Tehetséggondozó Programban tanultak. Ennek szerves része az önismereti foglalkozás, a tanulás módszertani blokk, az iskolában nagy szerepet kap az inspiratív tanulási környezet, ennek egyik jelképe a most kialakított gyógynövénykert.

Különleges és terhelt tanév volt ez a 2020-21-es, emlékeztet minket a nehézségekre, veszteségekre, egyénileg és közösségi szintjén is, és ezen túl felhívja a figyelmet, hogy van bennünk erő, kitartás és vannak a gyógyulásnak is útjai. Ezért a gyógynövénykert a testet és lelket is akarja erősíteni, és feladatot ad minden diáknak és tanárnak, aki itt van, hogy ápolja és gondozza. A tanítás sem mechanikus, bár az utóbbi évszázadban azzá alakult, de valójában, ha nem pihenünk meg, nem állunk meg, ha nem gondozzuk akár csak egy-egy kis mozdulattal is azt, amink van, akkor elveszíthetjük. Sokkal jobb látni, hogy virágzik ez és gyarapít bennünket” – nyilatkozta dr. Szilágyi László, a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium iskolapszichológusa.

Legvirágosabb intézmény

A gyógynövénykert kialakítását a Zrínyi udvarán 100 ezer forinttal támogatta egy nyíregyházi kertészet. A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium udvara nem véletlenül kapta meg korábban a legvirágosabb intézmény elismerést, ezt folyamatosan próbálják tovább fejleszteni például a kollégium udvarán kialakított kerttel is.