Gyermekvasutasokat avattak Hűvösvölgyben

A 2017/2018-as tanévben a gyermekvasutas tanfolyamot sikeresen elvégző ifjak avatását a budai kisvasút hűvösvölgyi végállomásán tartották. A 10-12 év közötti eskütevők a Gyermekvasút Nosztalgia-zenekarának térzenéjét és ünnepélyes zászlófelvonást követően mondták el fogadalmukat. Az ifjakat Dorozsmai Éva, a MÁV Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese fogadta gyermekvasutassá. A kitűnő eredményű tanulókat elismerő oklevéllel és ajándékcsomaggal is jutalmazták.

A tanév alatt – szokás szerint – ősszel és tavasszal is indult egy-egy négyhónapos képzés, amelyeken a tanfolyamosok megismerkedhettek a vasutas szakma alapjaival és a környék nevezetességeivel. A jövőben valamennyien gyarapíthatják annak a több mint tizenötezer főnek a számát, akik az elmúlt 70 évben úttörő-, illetve gyermekvasutasok voltak Magyarországon. A kisvasút első szakaszát 1948 nyarán adták át, a teljes vonal 1950-re készült el. A világ leghosszabb – 11,7018 kilométeres – gyermekvasút-vonalaként két éve a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. Napjainkban mintegy ötszáz gyermek váltja egymást a szolgálatokban.

MÁV Csoport