Magyarországon a tömegközlekedési eszközökön március óta kötelező maszkot hordani, és bár ezt a szabályt a veszélyhelyzet megszüntetése sem érintette, egyre többen hagyják figyelmen kívül az előírásokat – hangzott el az M1 Híradójában.
Tartsunk távolságot és vigyázzunk egymásra! – hirdeti a felirat a pécsi buszokon, és bár a maszk hordása továbbra is egyértelmű előírás, magára nézve ezt nem mindenki érzi kötelezőnek.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy nemcsak Pécsen lazul a fegyelem, és általános jelenség a maszk nélküli utazás a tömegközlekedéssel.
Többen vonattal indultak kirándulni vasárnap Esztergomból. A kocsikban mindenki eltakarta az arcát. Az egyik utas azt mondta: kényelmetlen a maszk, de hordja, mert így meg tudja védeni a többi utast.
A veszélyhelyzet megszüntetését követően már kevesebben tartják be az előírásokat
Hangosbemondó és felirat is figyelmeztet a védekezési szabályokra a Keleti pályaudvaron. Az utasok nagy része akkor veszi fel a maszkot, amikor felszáll a vonatra.
Biber Anett, a MÁV Csoport szóvivője azt mondta: a járvány első hónapjaiban mindenki hordta a maszkot, de a veszélyérzet enyhülésével és a lazítások életbelépésével a vonatokon is csökkent a fegyelem.
Van, aki már nem takarja el az orrát, csak a száját, van, aki már lehúzza az állára a maszkot, de az biztos, hogy amikor a jegyvizsgáló odamegy az utasokhoz és megkéri, hogy szabályosan használják a maszkot, akkor szó nélkül és vita nélkül visszahúzzák – tette hozzá.
A budapesti tömegközlekedésen utazók döntő többsége a metrón is betartja a másfél méteres távolságot és a maszkviselés szabályait. Vasárnap napközben csak egy-egy ember szállt fel maszk nélkül.
A BKK rendszeresen méri a maszkot viselők arányát, és az adataik szerint korosztálytól függetlenül tízből átlagosan nyolc utas továbbra is védekezik.
A veszélyhelyzet első időszakában az utasok 96 százaléka eleget tett a jogszabályoknak. Azóta picit változott a kép és minimálisan ugyan, de csökkent azoknak az utasoknak a száma, akik betartják ezeket az előírásokat. De továbbra is pozitív a kép, a legutolsó felméréseink alapján az ügyfeleink 86 százaléka eleget tesz a kéréseinknek – fogalmazott Borsi Dávid, a BKK Zrt. kommunikációs vezetője.
A közlekedési társaságok bíznak az állampolgárok felelősségérzetében
Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs legutóbbi, június közepén tartott tájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy a vírussal szemben elért eredményeket csak a szabályok betartásával lehet megőrizni.
A vírus jelen van, az óvintézkedéseket, a higiénés szabályokat, a korlátokat a megfelelő mértékig szükséges továbbra is betartanunk, fenntartanunk, hiszen ez mindnyájunknak az érdeke – emelte ki.
A közlekedési társaságok nem tervezik, hogy bármilyen módon kényszerítsék az utasokat a maszkviselési szabályok betartására, a cégeknél azt mondták, hogy bíznak az állampolgárok felelősségérzetében.
Forrás: hirado.hu