Futunk a pénzünk után
A DRB bankcsoport hó eleji bedőlése engem is szinte sokkolt, pedig „csak” a bankszámlámat tartottam ott. Napról napra vártam a fejleményeket és újságíróból részben károsulttá váltam. Más szemmel figyeltem a történteket, a mindent külső szemmel figyelő riporter most saját bőrén érezte meg a napi helyzetet.
Többen találtak meg azzal, hogy miért pont ott „bankoltam”, ahol? Miért azt választottam, amit? Talán azért, ami miatt a legtöbben. Mikor számlát nyitottam, ott még takarékszövetkezet volt. Olcsó díjakkal, személyes ismerősökkel, és általában az órákig tartó ücsörgés helyett percek alatt tudtam elintézni a dolgaimat. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy a bedőlés nem az ott dolgozók hibája volt. Még csak nem is a helyi vezetőké, ezt a játékot jóval magasabban játszották.
A kártalanítás az én esetemben hamar lezajlott. A jegybanki bejelentés után, miszerint visszavonták a pénzintézet működési engedélyét, gyorsan a pénzemhez jutottam. Nem kellett sorban állnom, veszekednem a fáradt ügyintézőkkel, és azokkal, akik szintén a pénzüket várják. Egy nap hozta a postás az értesítőt, másnap mehettem a pénzemért. Az utolsó 5 forintig mindet ideadták. Pont azon a napon kaptam meg, amikor a Quaestor tevékenységi engedélyét is felfüggesztették. Furcsa körforgás ez!
Erdős J.
